4. Rész - Valódi személyiség?

Még egyszer megbizonyosodok arról hogy barátnőm alszik, aztán az egyre jobban távolodó fiú után fordulok. Gyorsan mozog az emberek között, 1 perc alatt több méterre kerül tőlem. 

Idegesen harapdálom a számat egy darabig, aztán lábaim önálló életre kelnek. Olyan gyorsan iramodok meg utána, hogy saját magam is meglepődök rajta. Hajt a kíváncsiság meg a büszkeségem. 

Ahhoz képest hogy még csak órák óta vagyok itt, egész jól belejöttem a lökdösődésbe, főleg ha fontos dologról van szó. Egyre több hajzuhatag kerül a képbe, így nehezebb szemmel tartani azt az egyet aki számít. Végül odaérünk pontosan a bejárat előtt lévő nagy fához, ahová a két punk pakolt még délelőtt. Lélegzetemet is visszafojtva ugrok a növény takarásába, csak reménykedni merek hogy egyiküknek sem lesz kedve körbejárni a teret.  

Tartózkodva lesek ki épp annyira hogy látószögembe kerüljön Ő. A félig kész sátor nyílásában ül, felhúzott térdein hanyagul pihenteti teletetovált kezeit. 

- Mégis mi volt ez? - hördül fel hosszas hallgatás után, annyira megszorítja a jobb tenyerében lévő söröspoharat hogy az összetörik.

Láthatóan meg sem kottyan neki végtagjának vérzése, sőt még idegesebb lesz. 

Hátrébb húzódok amikor feláll, szentségelését folytatja mialatt kitépkedi a tenyerébe nyomódott szilánkokat.

- Velem még senki sem szórakozott, vágod? Senki, Louis. Nem ússza ezt meg ennyivel... - préseli ki a fogai között.

Megrémülök, egyből észlelem hogy felgyorsul a szívverésem. Mégis ahelyett, hogy visszamennék a saját helyünkhöz, maradok.

- Lemosom ezt a szart... - jelenti ki, utána rögtön elviharzik balra.

Louis mindössze a fejét rázza haverja távozása után, belerúg egyet a félig törött pohárba, majd ő is eltűnik az ellenkező irányba. Ezért aztán érdemes volt visszajönniük ide, gondolom.

Megkönnyebbülve fújom ki a levegőt, s maradék lelki erőmet összeszedve megindulok a feldúlt srác után. Sokkal könnyebb követnem őt mint az előbb a másikat, hiszen a mosdók távolabb vannak a banzájtól, kevesebb az ember. Tényleg, igazából miért is követem? Megtorpanok. Nem tudom a választ.

Nyilvánvalóan nem szeretném hogy meglásson és beteljesítse azt amit kimondott.

Tele érzésekkel, zaklatottan fordítok hátat. Közvetlen előttem egy 170 cm körüli srác néz le rám, félig nyitott ajkain át kiárad a vodka gyomorforgató szaga.

Felhúzott szemöldökkel futtatom végig rajta a tekintetem, a hányinger kerülget. Minél gyorsabban elakarok tűnni a közeléből, arra viszont egyáltalán nem számítok hogy durván megragadja a csuklómat, és magához húz.

- Engedj már el... - kezdek el ficánkolni, igyekszem arrébb taszítani a mellkasánál. 

A részeg pasasnak meg sem kottyan, fenekembe markolva lökdös a mosdók felé, pontosan arra amerre Ő is ment. A félelem keserű íze összegyűlik a számban, nagyobb akaraterővel szeretnék ütni egyet a gyomorszájába, de baszki, ki hinné hogy egy részegnek ekkora a reakcióideje?! Megállítja a kezemet, olyan keményen megpofoz hogy bekönnyeznek a szemeim. Kínzóan sajog az az egyetlen hely az arcomon, elgyengülten teszek még egy kísérletet és lendítem a jobb lábamat.

Az undorító alak megdermed, ordítani kezd nekem, azt hiszem oroszul, de az a legkisebb bajom hogy rájöjjek miképp szólt hozzám. Egyből kihasználom hogy megfeledkezik magáról, és rohanni kezdek. Nem figyelem az irányt, egyedül arra fókuszálok hogy minél távolabb kerüljek a mostmár engem üldöző pasitól.

Utálom, utálom, utálom. Arra számítottam reggel amikor kiléptem az ajtón hogy minden tökéletes lesz, erre itt vagyok hajnali fél3-kor és a feje tetejére állt minden. Félek, összezavarodtam, haza szeretnék menni.

Futás közben lefolynak a könnyek az arcomról, a pofon helyéhez érve jobban égni kezd a bőröm. Hirtelen egy mellkasba ütközök. 

Már annyiszor történt ez meg velem 2 nap alatt hogy fel sem kell néznem ahhoz hogy lássam ki az.

- Azt hittem már fellőtték a pizs... - kezd el gúnyolódni velem, de abbahagyja amikor felfogja mi a helyzet.

Az az őrült még mindig a nyomomban van, gondolkodás nélkül kerülök a punk háta mögé.

- Nem hiszem el, mibe keveredtél? - vágja nekem, de elengedem a füleim mellett.

Egészen elénk jön, illuminált állapotához képest roppant merész, mert meg sem kottyan neki a tőle sokkal kigyúrtabb, fenyegetést keltő fiú.

Perverz vigyora szétterül, ismét megszólal azon a nyelven, egyből nekem lendül. Rémülten szökkenek hátrébb, nem vagyok biztos a punk védelmében...körülbelül 3 másodpercig.

Nekiesik az ittas fazonnak, állkapcsát célozza meg. Az kínjában felkiált, szinte nekem fáj amikor már a 9. ütésével sorozza meg. Egy még oké, mert megérdemli, de ilyen sokba belehalhat valaki!

- Elég! - remeg a hangom, elborzadok a vérben áztatott ember láttán. 

A lámpák megvilágítják vergődő testét a fűben, ami nem is zöld, hanem fekete a vértől.

Horrorfilmekben még bírom, de igazából nagyon nem vagyok hozzászokva. 

Rosszul leszek, forogni kezd velem a föld.

Nem bírok gyorsan kapcsolni, így szó nélkül hagyom hogy elrángasson onnan a punk, egészen egy nyugis helyig. Több sem kell, kijön belőlem minden ami ma belém került.

Lehunyt szemeim előtt fel-felvillan az idegen véres mivoltja, fennakadt szempárja. Újabb roham.

Öklendezve támaszkodok neki egy előttem lévő toitoi wc oldalának, még levegőt sem tudok venni normálisan.

- Nor-normális va-vagy? - szipogok.

- Mit vagy úgy oda, komolyan? 

Kis idő kell ahhoz hogy felfogjam mit mondott, aztán elförmedve felnézek rá. Fátyolos szemeimen keresztül is látom kemény vonásait, egyszerűen képtelen vagyok elhinni hogy igaz az amit Shelley mondott nekem róla. 

- Majdnem megölted!

- Ne nyafogj már itt nekem, megmentettem a formás kis segged egy megerőszakolástól. - forgatja meg a szemeit.

Semmi érzelem. Ennyi neki egy ember élete.

- Te meg ne gyere a közelembe többet...

- Azt nem garantálom. 

Visszaszólnék neki, de úgy döntök inkább nem. Nem ér még annyit sem. 

Maradék energiámat összeszedve lódulok neki az útnak a sátraink felé, ezúttal véglegesen. 

*

Másnap reggel úgy érzem magam, mintha az előző napot csak álmodtam volna. Minden összefolyik, arra emlékeztet amikor leiszom magam és csak homályos képkockák maradnak meg. Hullafáradtan fordulok oldalra, szemeim nagyon nehezen nyílnak ki. Bella fekete lobonca az első dolog amit meglátok, aztán az az alatt fekvő mobilom. 

Nyűglődő hangokat hallatok ahogy kipecálom onnan és megnézem az időt: 7:12.

Elborzadva ejtem ki kezemből a készüléket. Körülbelül négykor sikerült elaludnom amikor a zene lekapcsolódott, és arra számítottam hogy délután háromig ki sem fogok tudni kelni alvóhelyemről. 

Ehelyett itt vagyok, korán reggel a még mélyen alvó barátnőm mellett és nem tudok ismét álomba szenderedni. 

Hosszú percekig bámulom a kúp alakú tetőt, gondolataim visszaterelődnek a hajnalra. Kiráz a hideg ha az érintésére gondolok a testemen, csakhogy rögtön azután az agyonvert ember eltorzult arca következik.

Ökölbe szorítom kezeimet, igyekszek másra gondolni, mondjuk egy rétre amin virágok vannak. Valljuk be, nem igazán sikerül.

Minden mindegy alapon előkeresem a fejem fölött elhelyezkedő bőröndömből a mai ruhámat meg a neszesszerem, majd kimászok a sátorból. 

A tűző nap nincs túl jó hatással rám, sokkal inkább örülnék neki jelen pillanatban ha borongós lenne az idő. Fejemre csúsztatom a napszemüveget, aztán elindulok a női zuhanyzók felé. 

Egyáltalán nincsenek sokan, mindössze néhány lánnyal találkozok akik szintúgy fáradtan támolyognak ugyanarra amerre én. Na, meg fiatalabb fiúkkal akik egyenruhában szedik össze a szemetet.

Szóval mindennap elhordják a hulladékot, így már érthető hogy a káosz nagy része sehol sincs.

Úticélomhoz érve megkönnyebbülök, egyből lecsapok a legbelső szabad kabinra. Ruháimat a kinti fogasra akasztom, s belépek a zuhany alá. 

Különösen jól esik lemosni magamról a piszkot, sőt ezzel együtt olyan mintha kicsit az eseményeket is eltakaríthatnám. 

Tusolásom elég hosszúra sikeredik, szimplán semmi kedvem kiszállni a forró víz alól - ezt viszont a rám váró lányok megelégelik, szavakkal sürgetni kezdenek.

- Megyek már! - sóhajtom, és a felöltözködést gyorsabb tempóban viszem véghez.

20 perc alatt végzek a szokásos dolgokkal, egyedül hajszárítással bővül a reggeli rutinom. Attól tartok ameddig itt vagyunk reggel fogok fürdeni, nem este.

Táborhelyünkhöz visszaérve már nem vagyok egyedül, épp Sam pakolja elő a hűtőtáskából a szendvicseket.

- Jó reggelt csajozógép. - huppanok le a pokrócra, ami a sátrak között van.

- Hé, ők nyomultak rám... - horkan fel, de utána el is neveti magát. - Kérsz?

Hasam megkordul az étel láttán, hevesen bólogatni kezdek. A szőke srác átpasszolja nekem a kaját, majd leül velem szemben.

- És, ti mit csináltatok?

Elhúzom a számat, a visszaemlékezés is rossz érzéssel tölt el.

- Szerintem nem akarod tudni... 

- Olyan vészes volt?

- Hát, nem mindenki hempergett valakivel a fesztivál hivatalos kezdete előtti napon... - célzok itt rá meg Dylan-re.

- Miért gúnyolódsz velem? - összehúzza a szemöldökét, gyanakodva vizslatja az arcomat.

Nem szeretném elmondani neki hogy Phoebe az oka, félek így is túl sokat beszéltem. Megpróbálom elterelni a témát.

- Mi a mai program?
- Öööm... -  matatni kezd a táskák közelében, majd az egyik alól kiráncigálja az összegyűrődött prospektust. -  Csak a saját területünk programja van nálam, a többit majd megszerezzük valahonnan. 11-től indulnak be a dolgok...a tónál lesz verseny este nyolcig, de oda már kilenckor jelentkezni kell. 10-től  meg Manafest koncert nyitja hivatalosan a fesztivált.
- Manafest?
Eléggé hülye fejet vághatok, ugyanis még életemben nem hallottam erről a zenekarról. Sam úgy néz rám, mint én valakire aki nem tudja mi az az Arctic Monkeys - mellesleg ők is jönnek, de sajnos csak a hét vége felé - . Tuti valami tuc-tuc, vagy scream-elős zenét játszanak ha én nem ismerem őket.
- Nagyon királyok, de mondjuk nem tudom hogy várhattam el tőled hogy ismerd őket.
- Most megsértettél! - háborodok fel.
A szőke srác magában nevet, a száját is beharapja hogy visszafojtsa röhögését . Ez aztán tényleg nem feltűnő, gratulálok Sam.
Bekapom egybe a reggelim maradékát, aztán figyelmem a sátrunkból kilépő Bella-ra téved. Fekete haja a benti párás levegőtől a kétszeresére nőtt, kócosan tornyosul a feje tetejére. Úgy néz ki mintha életre keltek volna a hajszálai amik éhesek, és kobakjának a búbján lenne az étel. Hozzám hasonlóan ő sem mosta le a sminkjét az éjjel, a fekete szemfesték beteríti egész szemhéját.
- Oké, nagyon remélem hogy én nem így néztem ki reggel.
- Hahh, tényleg nagyon vicces Sierra.. - ásítja, megfeledkezve magáról megdörzsöli látószervét. Ezzel az eddiginél is jobban elkenődik a smink. - Adjatok kaját.