1. Rész - Előkészületek

Sziasztok! Az igazat megvallva sikerült meglepnetek, ugyanis nem számítottam máris 9 rendszeres olvasóra, köszönöm szépen.:) Az előző blogom facebook-csoportja bővült, szóval már ennek a történetnek is van csoportja, aki szeretne az elkövetkezendőkben többet megtudni a részekről csatlakozzon ITT. 

Ez a rész még kicsit lapos lett, de garantáltan a 2.résztől már beindulnak az események. Jó olvasást, várom a visszajelzéseket. xx

- Megjöttem! - esek be az ajtón, csurom vizesen.

Ott ahol állok levágom a cuccaimat a földre, és még egyszer elkiáltom magam. Barátnőm nem sokkal később lerobog a lépcsőn, fekete haja még felkötve is kócosan áll szanaszét. Ebből arra következtetek, hogy már nagy pakolásokban van. Kitárja a kezeit, automatikusan ölelne át, de amint közelebb ér meggondolja magát. Feltűnően mér végig, még a száját is elhúzza közben.

- Én mondtam, hogy hozz esernyőt.

Gyilkos pillantásokkal illetem őt, nem igazán erre a kijelentésre vártam. Inkább arra, hogy "Ameddig lefürdesz, kicsavarom a vizet a ruháidból".

- Jól van, nem kell okoskodni, nem gondoltam volna hogy megint zuhogni kezd. Használhatom a fürdőt?

- Aha, de légyszi ne csöpögtess össze mindent, most mostam fel. Anyáék azt mondták csak akkor mehetek el holnap ha a ház csillogni fog. - forgatja meg a szemeit.

Együtt érző pillantást vetek rá, majd gyorsan átiszkolok a ház túlsó felébe.

Az én szüleim is hasonló feltételt szabtak ki, pedig már mindketten elmúltunk 18 évesek. Úgy féltenek elengedni 1 hétre, hogy mielőtt eljöttem otthonról, tízszer a számba rágták hogy ne álljak le idegenekkel, ne legyek seggrészeg, meg a többi szokásos duma. Egy 6 fős baráti társaság, messze a szülővárostól, egy fesztiválon? Ugyan kérlek, ezt ők sem gondolták komolyan.

Megkönnyebbülve állok be a zubogó víz alá, a forróság kellemesen érint, tekintve hogy kint nagyon hideg van. Lehunyom a szemeim, de nem sötétséget, hanem annak egy szinonimáját látom magam előtt: barna szemeket, piercing-eket, és tetoválásokat. A punkot.

Fogalmam sincs kicsoda, még sosem láttam errefelé ezelőtt. Megjelenése egyszerre volt felkavaró illetve vonzó, olyannyira hogy remélem nem ez volt az első és az utolsó találkozásunk.

A víz teljesen felforrósodott hőmérséklete visszaránt a valóságba, a gondolataim megszakadnak. Gyorsan elzárom a csapot, s kinyúlok a nekem előkészített törülközőért. Kiráz a hideg a klíma megváltozásától, így minél előbb szeretnék már tisztán, száraz ruhákban leheveredni az ágyra és kialudni magamat a holnapi korai indulás előtt. Felaggatom magamra azokat a cuccokat is, amiket valószínűleg barátnőm dobott be a törülközővel együtt.

Bella a szobája közepén térdepel, az egész helyiség úgy néz ki mintha bomba robbant volna. Egyedül abban a sarokban nem helyezkednek el szétdobált ruhák, ahová még tegnap tettem le a saját bőröndömet.

- Úristen, segíts Sierra! - kiált fel kétségbeesetten, véletlen a képembe is dobja az egyik zokniját.

Fintorogva emelem el az arcomtól, s ott ahol állok visszaejtem a földre.

- Mi a baj? - kérdem, miközben leguggolok mellé.

- Milyen idő lesz a White Lake-nél, megnézted? Milyen ruhákat vigyek? Te milyeneket pakoltál?

- Végig nagyon meleget mondanak, de esni is fog. Ne vacakolj a ruhákkal, tegyél be sok rövidet meg egy gumicsizmát és meg vagy mentve.

Bella vizeskék szemeivel rám mered, mintha valami olyat mondtam volna amit nem képes feldolgozni.

- Én ugyan nem húzok fel gumicsizmát. - kezdi el rázni a fejét olyan gyorsan, hogy én szédülök bele.

- Akkor bakancsot, vagy mit tudjam én, de hulla fáradt vagyok és holnap négykor kell kelnünk. Megyek aludni.

Valamit halkan szitkozódik magában, de nem igazán törődök vele.

Az álmosság teljesen legyőz, már-már mászva jutok el az ágyig, ahol nyomban el is alszok.

Ébresztőm jól ismert hangja ver fel álmomból, a korai órákhoz képest izgatottan nyomom ki a zenélést. Bella nyögdécselve forgolódik mellettem, elég nehezére esik felkelni. Nem csodálom, tegnap kitudja meddig pakolt.

- Hahó, hasadra süt a... - kezdem, de meglátva, hogy nincs is még fent a nap kijavítom magamat - lámpa.

Bells elfordul a másik irányba, azzal együtt meg a fejére húzza a párnáját. 

Felsóhajtok, úgy döntök adok neki addig időt, ameddig én elkészülök.

A fürdőbe igyekezve rácsörgök Dylan-re, hogy hányra vannak itt a kisbusszal. Hangom még rekedt és kómás, de remélem nem fog megijedni tőlem. Kicsöng.

Pár másodperc csörgetés után a vonal másik végén hasonlóan álmos hang szólal meg.

- Ilyen friss vagy már, Sis?

- Mondhatni. Mikor jöttök?

- Hát, ha hatra ott vagyunk az jó nektek? Kilencre oda kellene érni, hogy legyen a sátraknak hely.

- Nekem jó, de Bella-t valahogyan ki kellene verni az ágyból.

- Sok sikert, majd megyünk.

Érzem a gúnyt a fiú hangjában, ugyanis nagyon jól tudja milyen Bella ha nyűgös: kibírhatatlan. Vissza szeretnék szólni neki valami csípőset, de mintha megérezné, egyszerűen rámcsapja a mobilt. Olyan csúnyán nézek az elsötétült képernyőre, hogy az ember azt hinné vétett ellenem valamit a készülék. Bár fáziskéséssel, de kikeresek valami zenét onnan és maxra tekerve ott hagyom barátnőm szobájában. Mire visszaérek csak megunja, és felkel - legalábbis remélem.

Jól sejtem.

A készülődés viszonylag gyorsan megy, az izgatottság mindkettőnkben egyre jobban csak fokozódik, főleg mikor a busz megáll a ház előtt. A többiek, név szerint Sam, Dylan, Shelley és Phoebe a lehúzott ablakokon keresztül kiabálnak nekünk, nem érdekli őket hogy a fél város még alszik. Na, nem mintha minket érdekelne. Nevetve hurcolom el a cuccainkat a sárga jármű csomagtartójához, ameddig Bella bezárja a házat. A tegnapi naphoz képest sokkal jobb idő van, egyedül a még fel nem száradt pocsolyák jelzik a tegnapi esős időjárást.
A srácok véletlen sem emelnék fel a seggüket és jönnének le segíteni nekünk, helyette röhögve lesnek ki az ablakon, és figyelik a szerencsétlenkedésünket ahogy megpróbáljuk betuszkolni a több kilós bőröndjeinket a csomagtartóba.  Vicc nélkül mondom, teljesen leizzadok mire felérek a buszra. Nyomban levetem magam a legközelebbi ülésre, ami Phoebe mellett helyezkedik el.
- Kösz a segítséget, srácok! - fújtat Bella is, ha jól látom valamit nekik dob.
- Bocs, de olyan jó volt röhögni a szerencsétlenkedéseteken.
Dylan körbefonja kezeivel a törzsét, hátravetett fejjel nevet még mindig. Sam azonban elkussol, ő észreveszi legjobb barátnőm közeledését.
Bells akkora pofont lekever a fetrengő barna hajúnak, hogy az nyomban elhallgat, kábán ugrik meg ültében.
- Még mindig nevetségesnek találod? - csípőre vágja a kezeit, összehúzott szemekkel bámul szerencsétlen fiúra.
Én és Phoebe alig bírjuk visszatartani a röhögést, eltakarom vigyorra húzódott számat. A mellettem ülő lány azonban feladja, hangosan visítva törnek ki belőle a hangok. Mindannyian hirtelen ránk néznek a jármű túloldaláról, Dylan és Bella nem tartják annyira viccesnek a helyzetet.
Finoman oldalba bököm Phoebs-et, hogy hallgasson el, legalább addig amíg a két fiatal el nem intézik ezt az egészet maguk között.
Nos, így indul az utunk.
Miután lecsillapodtak a kedélyek, meg a buszsofőr is elindult New York-ba a White Lake-hez a Woodstock fesztiválra, az eddiginél is jobban felpörgünk. Shelley-n és Sam-en kívül mindannyiunknak ez az első fesztiválja mindenféle felügyelet nélkül, ráadásul ez egész Amerika legelterjedtebb eseménye nyáron.
Phoebe-t ősszel ismertük meg, végzős évünk új diákjaként érkezett de annyira aranyos egy csajszi, hogy szinte rögtön megtaláltuk a közös hangot. Shelley illetve Sam kétpetéjű ikrek, mégis annyira hasonlítanak, hogyha Shelley levágatná a haját ugyanúgy nézne ki mint a 20 éves fiú. Ők 1 évvel idősebbek mint mi, úgy igazán akkor lettünk jóban amikor tavaly ballagtattuk őket. Mintha csak tegnap történt volna az a sok hülyéskedés amit akkor műveltünk, mára meg már nekünk is megvan az érettségink, mi is elballagtunk. Végül pedig itt van Dylan és Bella - ő az a 2 személy az életemben, akikre bármikor számíthatok már 10 éves korom óta. A szüleink mindig összejártak, természetesen gyerekestül, mi meg az idők alatt elválaszthatatlanokká váltunk. Általános iskolában ugyan még külön voltunk, de eldöntöttük hogy ugyan abban a szakközépben próbálunk szerencsét. Sikerrel járt, hiszen még osztálytársak is lettünk.
- Kérsz? - zökkent ki gondolataimból Shelley, épp egy chips-es zacskót nyom az orrom alá.
A wasabi erős illatát rögtön felismerem, automatikusan húzódok hátrébb. Már magától a szagától is rosszul vagyok. Életemben egyszer kóstoltam meg ezt a zöld, chips-nek nem nevezhető valamit de napokig rémálmaim voltak tőle.
- Nem, köszi. - rázom meg a fejem. - Hogy bírod te ezt megenni?
A lány belenéz a félig üres zacskóba, majd vissza rám. Megvonja a vállait.
- Tudod hogy mindent megeszek ami kicsit is csípős.
Jogos. Shelley tényleg odáig van a tüzes kajafélékért, néha már engem kiakaszt hogy amitől én tüzet okádok, azt ő bekönnyezés nélkül megeszi percek alatt.
3 órás utunk további része idióta szójátékokkal telik el, énekléssel, meg beszélgetéssel.
Egy ideig mindenki mindenkivel feeling volt, de aztán Phoebe félrevonult a busz egyik sarkába Sam-mel, és így a többiek is lassan elpunnyadtak. Én például elaludtam másfél órára.
- Hé, megjöttünk.
Erre a kijelentésre kipattannak a szemeim, izgatottan tapadok neki az ablaküvegnek. Még így, a reggeli órákban is rengeteg ember tömörül a hatalmas kapu előtt, melynek tetején cifra betűkkel a felirat áll: Woodstock Festival. 
Fülig érő vigyoromat lehetetlen levakarni az arcomról, ha tehetném már most kiugranék innen és mennék oda. Képtelen vagyok parancsolni a bennem tomboló adrenalinnak. 
A sofőr lassan közlekedik az úton a tömeg miatt, parkolót keres. Oldalról látom, hogy Sam ott áll mellette és segít neki ebben ami persze rajta kívül egyikünknek sem jutott eszébe. Úgy viselkedünk, mintha még sosem láttunk volna ekkora csődületet.
Ahogy megáll a motor, egy rakéta módjára robbanok ki az ajtón, kicsin múlik hogy belefejelek a homokba a közvetlen nekem rohanó Bella miatt. Eszembe sem jut rászólni, izgulásom továbbra sem csillapodott le.
A férfi, aki a buszt vezette el idáig, segít kipakolni a csomagtartóból miután odaadtuk neki a pénzt, majd már meg is indul abba az irányba, ahonnan jöttünk: vagyis vissza Cleveland-be. Azt kívánom bár ne jönne vissza 1 hét múlva, bár tovább maradhatnánk itt, pedig még be sem mentünk.
Egymás mellé verődve indulunk végre el a bejárat felé, s minél közelebb érünk annál jobban halljuk a kinti hangszórókból üvöltő zenét. Éppen Adam Lambert egyik számát játsszák a várakozók számára.
- Csak én izgulok ennyire? - kérdem felvillanyozva, már a sorban állva.
- Nem, nem csak te. - nyugtat meg Phoebe.
A többiek meg sem szólalnak, de ha jobban szemügyre veszem őket rajtuk is látszik mennyire várják már hogy kezdetét vegye a 2015-ös fesztivál. Minden felől másmilyen nyelven szólalnak meg a személyek, olasztól kezdve japánig mindent hallok.
Mire a sor elejére kerülünk már nem csak a szemeim vibrálnak a sokféle színtől, hanem a füleim is zúgnak. A pénztárnál egy tőlem pár évvel idősebb lány áll, szőke haja tele van rózsaszín melírcsíkokkal, hófehér bőre már most ki van pingálva mindenféle jelképpel.
Kedvesen mosolyog ránk, s miután egyesével átadtuk a jegyeinket, egy rikítózöld karszalagot csatol a csuklómra.
- A sötétben világít. - kacsint, majd 1 másodperc elteltével már a következő csapatra irányul a figyelme.
Bella felvillanyozva forgatja a kezét, többször egymás után felolvassa azt ami a bilétáján áll, mintha mi nem tudnánk olvasni. "Woodstock festival, green area"
Olvastam az interneten, hogy a fesztivál fel van osztva területekre a sok ember miatt, de ez csak arra vonatkozik, hogy szigorúan - a mi esetünkben a zöldben - csak a saját területeden sátorozhatsz le. Utána szabadon lehet mászkálni bármelyik színű zónában, tekintve hogy koncertek mindenhol vannak.      
Fel sem tűnik, hogy Shelley-vel együtt megálltunk a bejáró előtt, csak amikor valaki nekem jön. Felkészültem a lökdösődésre, nem arról van szó, de ez fájt.
Szólásra nyitom a szám hogy utána szóljak, de amint megpillantok valakit belém fagynak a szavak.  Ő nem néz rám, valószínűleg észre sem vett, de én nagyon is látom. Előttem áll pár méterre, s egy hozzá hasonlóan tele tetovált haverjával beszélget. Sátrának részei még körülötte hevernek, nem igazán izgatja a dolog. Jól látok? Megdörzsölöm a szemeimet, ám ezután is olyan jól látom őt, mint az előbb.
Itt van. Itt, pont itt.