2. Rész - Woodstock

A többi ember egy pillanatra megszűnik létezni, még mindig azt az egy pontot figyelem ahol ácsorog. Ez nem lehet véletlen, gondolom. Pont itt, pont ma, pont ebben a percben, amikor átlépem a kaput?

Shelley kiszúrhatja hogy totál lefagytam, ezért is követi a tekintetemet. Hangosan feljajdul, nyomban elhúz a bejárat elől a többiekhez akik az egyik nagylombú fa mellett telepedtek le.

- Eszedbe se jusson! - rivall rám.

Értetlenül nézek rá, fogalmam sincs miről beszél. A lány minthacsak olvasna a gondolataimban, tovább folytatja a mondandóját.

- Nagyon jól tudod miről beszélek, Sierra. - sóhajt - Maradj távol tőle.

Tudatalattim már kezdi kapiskálni hogy a Punkról van szó, de véletlenül sem szándékozok úgy tenni ahogy barátnőm mondja. Megfogott engem, megszeretném ismerni, és ez az 1 hét egy tökéletes lehetőség rá.

- Nem. - bököm ki egyszerűen.

Shel szemöldökei az égig szaladnak, kissé arrébb húz a többiektől, akik nagyon elkezdtek nézni minket. Kezd felidegesíteni a folyamatos húzgálása.

- Tudod te ki az? - néz mélyen a szemeimbe - Cleveland mellett lakik valami lepukkant albérletben a haverjaival, akik folyton zűrös dolgokba keverednek.

- Hülyeség. - vágom rá gondolkodás nélkül, mégis görcsbe rándul a gyomrom. Nem lehet ez igaz, akkor már hallottam volna róluk. - Azért, mert valaki más stílust képvisel nem jelenti azt, hogy rossz ember.

A szőke lány megragad a vállaimnál fogva, s ez oly hirtelen ér hogy majdnem hátraesek.

- Mi van?! - rázom le magamról a kezeit. - Ha olyan rossz lenne a srác akkor már múltkor a... - erősen alsó ajkamba harapok, de tudom hogy ezt elcsesztem.

Előre látom ahogy elpattannak barátnőm idegei, és elkezd ordítozni: azonban rossz a megérzésem, sőt, hozzá képest egész nyugodt marad.

- Milyen múltkor?

A többiekhez fordulok segítségért, de mindannyian a sátor felépítésével foglalkoznak. Valaki mentsen meg, nem hiszem el.

- Hagyjuk Shelley, oké? Kérlek.

Nagy hangsúlyt fektetek a kérlek szóra, emellett olyan meggyőzően nézek rá amennyire tőlem telik. Pár másodpercig csendesen bámulunk egymásra, végül Shel feladja a harcot. Fejét rázva megy vissza a többiekhez, és segít az alvóhelyünk felállításában.

Egy mély levegővétel után én is csatlakozok, egyszerűen nem bírom kiverni a fejemből azt amit mondott nekem.

Bella egészen eddig a telefonját nyomkodta a bőröndömön ülve, amiben a sátrunk van. Remélhetőleg nem a legalján.

- Na, emeld fel a segged. - rúgok bele a bordó táska oldalába. - Segíts.

- Egy pillanat. - feltartja az egyik mutatóujját, úgy próbál meg felállni hogy véletlenül sem veszi le a szemét a kijelzőről.

 - Ugye nem fogod egész végig azt nyomni? A Woodstock-on vagyunk, Bells!

- Nem, dehogy is. - rázza meg hevesen a fejét, majd lehajítja a fűre a mobilját.

Ez gyors volt.

A szüleimmel sokat jártam vízpart mellé sátorozni nyáron, így rutinosan, pár mozdulattal a helyére került minden. Megelégedve nézek végig a mi kis területünkön, mégis már alig várom hogy körbe járjuk az egész helyet, szerezzünk szórólapot a koncertekről, meg persze igyunk. Nem akarom bevallani magamnak, Shelley-nek meg végképp nem, de a punkkal is összeakarok futni valami véletlen folytán.

Megvárjuk ameddig Sam előveszi hátizsákjából a nikon fényképezőgépét, aztán megindulunk. A fiúnak mániája a fényképezés, szóval nem kell félnünk attól hogy esetleg megörökítetlen marad ez az 1 hét.

Az a rengeteg ember még mindig szüntelenül szivárog befelé, sokan énekelve mennek el mellettünk, de vannak akik irigykedve néznek ránk amiért nekünk nem kell aggódnunk a hely-kérdésen tovább.
A fiúk mennek előttünk, valamiféle standot keresnek ahová lebírunk ülni. Olyan nagy a tömeg hogy egyedül ők olyan magasak hogy belássák a terepet, mi meg hülye gyerekek módjára bámuljuk a többi ember tarkóját. Nem számítottam ennyi alakra kapunyitás után fél órával.
Barátnőimbe kapaszkodva igyekszek nem szem elől téveszteni a két srácot, és csak akkor vagyok képes igazán megnyugodni amikor viszonylag tiszta terepre érünk. Máris szétdobált poharak hevernek a földön, papírzacskók szállingóznak a levegőben. Kiráz a hideg ha belegondolom magam azoknak a helyébe, akiknek 7 nap múlva mindent el kell takarítaniuk.
- Az jó lesz? - kérdi Dylan, közben pedig a velünk szemben lévő gyorskajáldára mutat, tetején a Burgers lógóval.
Majdhogynem egyszerre vágjuk rá hogy igen, s éhes keselyűk módjára csapunk le az egyedüli szabad asztalra.
Különféle illatok terjengenek a piros napernyő alatt, amiktől még éhesebb leszek, a hasam megkordul. Egészen eddig nem gondoltam az éhségre, most meg tessék, máris mint aki másfél hete nem evett.
- Ki mit kér? - szólal meg ismét a srác.
Én meg Bella meg sem szólalunk, ugyanis Dylan nagyon jól tudja mit szoktunk ilyen helyeken enni.: Mindketten sajtburgert sültkrumplival és colával.
Miután a fiú memorizálja a többiek kérését, beáll a kígyózó sorba. Fogalmam sincs miért mindig ő akar várakozni, ha ilyenről van szó hajthatatlan.
A nyakamat nyújtogatom ülés közben, reménykedek hogy megpillantom a kitetovált ismeretlent, azonban 5 perc keresgélés után feladom. Fújtatva borulok le a faasztalra, már csak Sam fényképezőjének a kattogását hallom, meg a hangszóróból szóló Walk-ot. A nyüzsgést valahogy teljesen kibírom zárni, valószínűleg a hirtelen jött álmosság miatt.
Gőzöm sincs mióta várhatunk a kajánkra - meg persze Dylan-re - de úgy érzem ha 10 percen belül nem jut a szervezetembe ennivaló feldobom a talpam.
- Hol van mááár.... - nyafogom.
- Én, vagy az ebédreggelid?
Arcom rögvest felderül, felkapom a fejem a hangra, és mikor meglátom a kajával teli tálcát még egy, óriásit morog a gyomrom. Azt ott mind megbírnám enni.
- Természetesen a hamburgerem. - vigyorgok rá, azzal együtt pedig lekapom a sajátomat a tárgyról.
- Köcsög vagy Sisi, tudsz róla? - a srác lebiggyeszti alsó ajkát, elkeseredést színlelve ül le mellém.
- Ne hívj még egyszer Sisinek, Dyzzle.
Kijelentésemre mindannyian elröhögjük magunkat, kivéve a fülig vörösödött fiút. Utálja ha így szólítják, de valljuk be ez engem nem annyira izgat. Ha Sisinek hív, hát akkor én Dyzzle-nek.
Sam következő lépéseként feláll a pad tetejére, és a magasba emeli a készülékét. Egytől egyig bepózolunk, ha jól látom, még a mögöttünk lévő asztaltól is odanéznek, grimaszokat vágnak. Dylan átveti a kép erejéig a vállamon a jobb kezét, és összeketchupozza az arcomat.
- Kapd be. - préselem ki a fogaim között, hogy a mosolyom fent maradjon.
- Így jársz ha Dyzzle-nek szólítasz. - ő is ugyanilyen módon válaszol nekem, ami valljuk be eléggé hülye látványt nyújthat.
A kép után letörlöm a pirosságot a fejemről, és ha nem lennék baromira éhes akkor most visszavágnék neki, amiből kialakulna egy kajacsata - de az vagyok, szóval helyette nekiesek a sajtburgeremnek.

A nap egyre magasabbra emelkedik, azzal együtt a hőség is kezd elviselhetetlenné válni. Átkozom magam amiért hosszúnadrágot húztam, tudhattam volna hogy csak reggel lesz hűvös. Próbálom annyira feltűrni a gatyám szárát amennyire csak megy, nem érdekel mennyire néz ki hülyén.
- Nem iszunk valami koktélt? - hozom fel az ötletet. - A vízparton biztos vannak bárok.
Legelőször Bella kezd el helyeselni, aztán vele együtt mindenki. Alig állunk fel az asztaltól, már elfoglalják. Majdhogynem átesek az egyik fickón, aki az én helyemre pályázik. Itt az emberek olyanok mint anno az ősemberek akik harcoltak a zsákmányért.
Szemeimet forgatva érem utol a többieket. Dylan a kezében forgatja a fesztivál felülnézeti rajzát, bár nem tudom honnan szerezte, de legalább megtaláljuk azt amit keresünk. Válla fölött kukucskálok oda, igyekszek valamit megérteni belőle. Nem sikerül, mindössze a színeket vagyok képes felismerni amik gondolom a területeket jelzik. Megtapsolom a fiút ha kibír igazodni ezen.
- Hát... - vakarja meg a tarkóját - Azt hiszem ezzel nem megyünk sokra.
A csapat legokosabb tagja - aki nem más mint Shelley - kitépi a fiú kezéből a térképet, s egy mozdulattal megfordítja. Így adja vissza neki.
- Gyökér. - röhögöm ki őt kárörvendően. Azt senkinek nem kell tudnia, hogy én sem jöttem volna rá hogy fordítva van.
- Én hoztam neked kaját, egy szót se többet!
Felkiáltása alatt ijesztően rám mered, pupillái kidüllednek. Hátrébb húzom a fejemet, úgy döntök nem kötözködök vele továbbra is.
Idétlenül toporgok egy helyben, közben megint tekergetni kezdem a nyakamat. Egy csapat lány vonul el mellettünk összefestékezett arccal, picsalengető ruhákban, akik egyből kivetik a hálójukat két szem fiúnkra. Összenézek a barátnőimmel, grimaszokat vágva figyeljük Sam-et és Dylan-t, akik láthatóan élvezik a helyzetet. A barna hajú már a térképpel sem foglalkozik tovább, a feje fölött nyújtja át nekem. A szőke, Sam szintén elvarázsolódik a kurváktól.
- Na jó, szerintem menjünk. - javasolja Bella, hangjában erősen érződik az irtózás - Hagyjuk őket kibontakozni.
Nem tudom nem észrevenni Phoebs arcán a keserűséget, érzem hogy nem tetszik neki ez az egész helyzet. Persze, nekünk sem, de ő más. Totál odavan Sam-ért, csak a fiút különösebben nem érdekli, barátként tekint rá. Sajnálom nagyon, olyan rendes lány, sosem fogom megérteni hogy nem tudja őt úgy szeretni.
- Gyere, menjünk. - egyik kezemmel belekarolok, míg a másikkal a térképen keresem meg a bárt.
Az elején jól sejtettem, valóban a vízpart mellett helyezkedik el, de nem csak egy...6 darab ha jól számolok.
Begyűröm a farzsebembe a térképet, s felszabadult végtagommal Bella-t karolom át, aki másik kezével épp Shelley-t.
Szerencsénkre pont a zöld területen van a strandrészleg, viszont ha jobban belegondolunk ez nem annyira jó: mind a 10 zónából átfognak ide jönni délelőttönként, meg kora délutánonként. Ez rengeteg embert eredményez majd, sokkal többet mint amennyivel eddig találkoztunk.
A tóhoz közeledve a levegőt frissebbnek észlelem, sokkal jobb lesz a közérzetem. Egy következő kanyarulat után már meg is pillantom a hatalmas vizet. Eltátott szájjal nézek végig a térségen, a bárokhoz menet szemügyre veszek mindent. Az állóvíz közepén hatalmas, felfújt jéghegy úszik. Egyik oldalán a kapaszkodók vannak amik segítségével fel lehet mászni a tetejére, még a másik oldala sima, csúszás céljából. Nem csak ez az egy dolog lebeg a vizen, de az összes közül ez a legszembetűnőbb. Fürdőzők még nem igazán találhatóak bent, hiszen ilyenkor a normálisak lesátoroznak valami jó helyre.
Nézelődésem végére Bella talál nekünk egy helyet az egyik bár valamelyikénél, ahol pont van 4 szabad szék egymás mellett. Fekete hajú barátnőm elfoglalja a középső székek egyikét, hogy véletlenül se kelljen az izzadt pasas mellé ülnie. Természetesen én vagyok az a "szerencsés" akit mellé paterolnak.
A pultos srác kissé el van havazva, hirtelen nem is tudja hogy a pultot körülvevő emberek melyikéhez forduljon. Meg sem lepődök hogy hozzánk jön, merthogy rajtunk kívül a többi személy félmeztelen pasi.
- Sziasztok. - vigyorog - Mit hozhatok?
Gyorsan végigfuttatom szemeimet a fejem fölé kitűzött itallapon, s kinézet alapján választok magamnak valami hideg koktélt. A vérvörös Betsy Ross mellett döntök. Bediktálom a kiszolgálónak a pia nevét, aki miután felvette a csajok rendelését is, hátat fordítva a csapokhoz sétál.
 Phoebe még mindig az orrát lógatja szőke barátunk miatt, s hogy jobb kedvre derítsem elhatározom hogy lefogom itatni. Hátrébb hajolok a székben, úgy bököm meg Shel-t és Bella-t hogy elkeseredett barátnőm ne vegye észre mit akarok mondani nekik. A lehető legfeltűnésmentesebben mutatok a pultra borult személyre, majd eltátogom hogy felkellene vidítani. Úgy tűnik veszik az adást, hiszen alig kapja meg Phoebe a koktélját, másik 2 barátnőm már kéri is neki a következőt.
- Éjfélig minden ingyen van. - teszi hozzá hirtelen a pultos pasi, látva mire készülünk - De csak ma, úgyhogy ne kíméljétek.
Összenézek a lányokkal, hatalmas mosoly varázsolódik az arcomra.
- Nem fogsz a legelső napunkon Sam Hale miatt szomorkodni. - hajolok le hozzá, s lefelé görbülő szájához nyomom az italt. - Igyál.
Ugyan egy kis biztatásra még szüksége van, de végül teljesen elengedni magát amikor a hangszórókból a kedvenc száma kezd szólni.

*

Durván számítva, délután 1 óra óta itt ülünk a bárnál, most meg éjjel 11:30 van. Remekül érezzük magunkat, a kiszolgáló fiúnak még a nevét is megtudtuk - ami amúgy Benjamin - meg hogy hol lakik, s mennyiért dolgozik itt. 

Phoebe teljesen felpörgött, olyan szinten sok alkoholt öntött magába hogy 8 óra körül lesmárolt egy tök ismeretlen srácot. Én meg Shelley józanok maradtunk, szerintem ugyanúgy gondolkodtunk: nem akartunk első nap bebaszni. Ami pedig Bella-t illeti...ő is kikészült.

- Fázok. - dől a vállamnak Phoebs, félig lehunyt szemekkel beszél hozzám - Eljössz velem átöltözni?

Kérdése közben erősen artikulál, attól tartok ha visszamegyünk a sátrakhoz aludni fog, nem öltözködni. Rá fér.

- Figyelsz Bella-ra? - fordulok Shelley-hez - Visszakísérem Phoebe-t.

A szőke lány csak bólogatni tud a szájába tömött ropik sokasága miatt, de nekem ennyi elég. Odaintek Benjamin-nek, majd kézen ragadom ittas barátnőmet és megindulunk alvóhelyünk felé. 

A sötétség miatt nehezen tájékozódok, a kevés fény amit a lámpák adnak nem elég ahhoz hogy szemmel tartsam Phoebe-t, az emberek szétszakítanak minket egymástól. Utána kiáltok, azonban a hangom elveszik a dübörgő zenében, meg a tömeg éneklésében.
Kétségbeesek. Elveszítettem őt, teljesen öntudatlan állapotban!  Szívem vadul dübörög, igyekszek minél több embert félrelökni aki az utamba kerül. Friss levegőt akarok, teljesen beszorultam a sokaságba. Kezdek komolyabban bepánikolni, már az ájulás kerülget a piaszagtól, amikor sikerül kikászálódnom onnan.
Fellélegezve, túl nagy lendülettel akarok megindulni sátraink felé, hátha van annyi esze neki és odamegy, de nem számítok egy kemény mellkasnak csapódásra.
- Argh... - arcomat dörgölöm mialatt felnézek, fokozatosan könnyeznek be a szemeim.
- Hello drága.
A hang roppant ismerős, mégis csak akkor sikerül rájönnöm ki szólított meg, amikor abbamarad a könnyezés. Mintha leöntenének egy vödör jeges vízzel, a vérkeringésem is eláll.
- Öhm...hello. - köhintek, félek hogy rendezetlen légzésem miatt totál lefogom égetni magam.
A lámpák megvilágítják az arcát, melyen féloldalas, ördögi mosoly ül. Kiráz a hideg ahogy közelebb lép, kérdés nélkül csavarja kezeit a derekam köré. Érintésétől égni kezd a bőröm, fel sem tudom fogni mi történik. Olyan közel van, hogy érzem meleg leheletét a számon. A következő pillanatban tenyerével lejjebb csúszik,  fenekemet markolva présel a testéhez.
- Hé...- lihegem, hazudnék ha azt mondanám nem ijedtem meg.
Megpróbálom arrébb taszítani magam tőle, de csak  jobban szorít, puha ajkait nekinyomja a fülemnek.
- Még látjuk egymást. - suttogja rekedtesen, végül elenged a fogságából.