3. Rész - Punk

- Mi volt ez? - törik ki belőlem, nem hagyom hogy még egyszer faképnél hagyjon.

Nekidől a mellettünk lévő fának, így arca az eddiginél is jobban beárnyékolódik. Hátrafelé tekintgetek, nem akarom hogy ezek után túlságosan messze legyünk az emberektől. Talán Shelley-nek igaza volt őt illetően, én voltam a naiv.

- Micsoda? - kérdi úgy, mintha tényleg nem tudná miről beszélek.

- Nem ragadhatsz meg csak úgy, és... - köhintek, most kezd kínossá válni a helyzet.

- És?

A punk megint közelebb jön, ám ezúttal én hátralépek. Nem tetsző morgás törik fel ajkai közül.

Szívem vadul dobol, attól tartok még a hangos zenén is túl tesz. Még egy lépést közelebb jön, azzal egy időben meg hátat fordítok és olyan gyorsan elakarok tűnni a közeléből amennyire csak tudok: arra viszont nem számítok hogy visszaránt, izmos kezei fogságába kerülök. Háttal vagyok neki, olyannyira közel, hogy érzem mellkasának egyenletes fel-le emelkedéseit. Összeszorított szemekkel kezdek el vergődni, néhány könnycsepp is kicsordul látószervemből. Miért akartál vele összefutni? Miért szóltál utána, Sierra, miért nem mentél rögtön Phoebe után?

- Engedj el, ké-kérlek. - szipogok fel.

Nem kellene ennyire gyengének mutatni magam, de a szórakozó fiatalok mind azt hiszik hogy én ezt élvezem, nem láthatják a fényviszonyok miatt folyó könnyeim. Rettenetesen megrémít.

Meglepetésszerűen ér amint magával szembe fordít. Eredetileg barna szemei feketének tűnnek az éjszakában, még inkább tombolni kezd bennem minden. Enyhe pityergésem alábbhagy, lélegzetem is visszafojtom úgy nézek rá.

- Hogy hívnak? - figyelmen kívül hagyja kérésem, nagy tenyerei továbbra is szilárdan pihennek a derekamon.

Szólásra nyitom a szám, azonban ahogy kiszúrom hogy ajkaimat figyeli zavarba jövök, abbahagyom amit elkezdtem. A srác felrántja piercing-gel átdöfött szemöldökét, kezeit feljebb simítja a testemen. Kiráz a hideg, észbe kapok.

- Sierra.

- Sierra... - ismétli meg utánam monoton hangon, valami megcsillan a nyelvén.

Gondolataim elkalandoznak, kicsi választ el attól hogy hangosan felnyögjek. Pár perccel ezelőtti rettegésem elpárolog, úgy vélem ha eddig nem tett velem semmit most sem fog. Egy fesztiválon vagy, élvezd ki a helyzetet - súgják a belső hangok. - Ne ijedj meg minden utadba kerülő fiútól.

Feszült testtartásom megenyhül, így a punk is lazít szorításán. Töprengek, hogy vajon kérdezzem-e meg én is a nevét, de akkor a hirtelen stílust váltó rock zene eszembe juttatja részeg barátnőmet.
- Muszáj mennem.
Az engem ölelő személy cseppet sincs tekintettel rám, mindenféle jó modor nélkül horkant fel.
- Hova lenne muszáj menned egy fesztivál kellős közepén?
Homlokom apró ráncokba fut, a pumpa kezd felmenni bennem. Nem terveztem eddig, de kihasználom hogy már nem szorít, és eltaszítom magamtól őt.
- Ki vagy te, hogy elmondjam? - vágom neki durván, szórakozott arcáról lehervad gúnyos mosolya.
Kilép a fa takarásából, most már teljes mivoltját látom. Testem veszélyt érzékel, lábaim megremegnek alattam ahogy eljut az agyamig mennyivel magasabb nálam. Csendben figyel, egyikünk sem mozdul. Párszor látom megmozdulni egy-egy ujját, arra következtetek hogy ismét közre akar zárni csak visszafogja magát.
Az egész olyan elcseszett. 
Már azon vagyok hogy faképnél hagyom, viszont a punk-nak szóló hang további maradásra késztet.
- Hé Pay... - bukkan elő a semmiből a másik tetovált. - Heló.
Türkiz szemei megcsillannak a sötétben, formás szemöldökét felvonja ahogy alsó ajkába harapva végigmér engem. Zavaromban elkerekednek a szemeim, kiszeretnék nyögni valami érthetőt de a torkomon akad minden szavam.
- Mi van? - sóhajt fel a barna szemű.
- Én most... - szólalok meg mielőtt az előbb érkezett punk válaszolhatna. - ...megyek.
A kialakult kínos szituációból gyorsan meglépek, eltűnök a táncoló testek között.
Az emlékek még túl élénken élnek bennem, ott érzem testemen a forró kezeket, a leheletét a fülemnél, az ajkamnál. Lúdbőrözök a tarkómnál, olyannyira elkalandozok hogy könnyedén lökdösöm félre az embereket, bocsánatkérések nélkül.
Ég az arcom a nyomorgástól, kezdek komolyabban kétségbeesni. Jézusom, remélem jól van Phoebe. Ha nekem ilyen nehéz kikeveredni a tömegből józanon, hogy sikerülhetett volna a full részeg Phoebs-nek? Egy utolsót lökök az elém kerülő lányon, majd a legközelebbi fa törzséhez rogyok. Homlokom verejtékezik, remegő kezekkel húzom elő farzsebemből a mobilomat, s keresem ki rögvest barátnőm nevét. Egyik fülemet befogom mialatt kicsöng, idegességemben ajkaimat harapdálom.
- Pizza! - ordít bele akkorát valaki a készülékbe, hogy majdnem elhajítom azt.
Teljesen lefagyok, bele sem merek gondolni hová keveredett ez a csaj.
- Ki vagy te? - nyögöm ki hangosan, igyekszek túlüvölteni a zenét.
- Max! Hol a pizza?!
Megvakarom a fejemet, jobban befogom a fülem, hátha csak rosszul hallottam az előbb.
- Hogy micsoda?
- PIZZA! HOL A PIZZA?! - kiabálja.
- Mi... - pislogok értetlenül - ...nem pizza, hol van Phoebe?
- Fini? Remélem fini.
- PHOEBE! - szakad el a cérna - HOL VAN A BARÁTNŐM?! KI A JÓ ÉG VAGY TE?
Ezután már csak röhögés hallatszik a vonal másik végéről, de emellett az is feltűnik hogy nagyon tompán hallatszik a zene a közelükben.
Feldúltan nyomom ki a hívást, feltápászkodok a homokos földről. Végtagjaim e kis idő alatt is elzsibbadtak, alig bírok talpon maradni. Körülnézek.
Feltehetőleg még mindig a zöld területen van a részeg lány, így csak itt keresem az olyan messzi zugokat ahová nem hallatszódhatnak el annyira a hangszórókból szóló számok. Ott kell lennie.
Megindulok egy kisebb társaság felé, akik bár elég messze vannak, mégis gyorsan odaérek. Egy körben ülnek, középen a zöld pázsiton pálinkás üveg helyezkedik el. Hangosan röhögnek, körülbelül kilencen lehetnek. Lassítok lépteimen, hunyorogva próbálok rájönni hogy a nekem háttal ülő hosszú hajú az-e akit én keresek.
- Khm.. - köszörülöm meg a torkom.
Arra számítok, hogy egyből mindenki rám figyel majd, de nem így történik. Miért is történne így? Túl sok filmet nézek.
Újabb kísérletet teszek.
- Khmmmm.... - merészkedek látókörükön belülre - Phoebe itt van?
Ezúttal végre felfigyelnek, a fiatalok üveges tekintete mindent elárul: ezek is bebasztak. Cseppet sem halkan vihogni kezdenek, fájni kezd tőle a fejem.
Csúnyán nézek rájuk egészen addig, ameddig az arctalan lány meg nem fordul. Hatalmas kő esik le a szívemről ábrázatát meglátva, minden szó nélkül nyalábolom fel a földről. Bűzlik az alkoholtól, a szájának hányás szaga van, a telefonját pedig törötten szorongatja ujjai között.
- Nagyon rosszul vagyok. - dől rá a vállamra kábultan, szerencse hogy nem vágódok el.
- Szép estét! - üvölti utánunk valamelyik állat amint elindulunk. Vagyis én elindulok, Phoebs nem bír megállni a lábain.
- Ugye tudod hogy nagyon mérges vagyok rád. Az ott mind srác volt és üvegeztetek, nem csináltak veled semmit? Nincs benned drog? - sorozom a kérdéseimmel, mindezekre azonban csak sóhajtozás a válasz.
Pár méter után összecsuklanak alattam a lábaim, mindketten elterülünk a földön. Tulajdonképpen semmivel sem lett jobb a helyzet, talán azzal hogy megtaláltam őt.
Látószervem alig bírom már nyitva tartani, bántja azt a fény amit a mobilom kijelzője bocsájt ki. Összefolynak a névjegyek, csak remélni merem hogy Dylan vagy Sam nevére nyomok rá.
Kérlek, ne legyetek részegek.
Kicsöng egyszer, kétszer, háromszor...tízszer. Semmi válasz.
Nyűglődve szakítom meg a csörgetést, már-már sírásra áll a szám, a keserű íz egyre jobban gyűlik.
Következőnek Shelley-t hívnám, de aztán eszembe jut hogy ő Bella-ra vigyáz, és az, hogy még Feketeszépség is elvesszen rohadtul nem hiányzik.
Nem így képzeltem el az első napunkat ezen a fesztiválon. Én hülye, miért itattam le Phoebe-t? Ha nem teszem ez mind nem történik meg.
Bal oldalamról az előbb említett személy egyenletes szuszogása hallatszik. Nem hibáztatom, részegen még egy korcsolyapályán is eltudna aludni.
 Majdnem engem is magával ragad a fáradtság, csakhogy a hónaljam alá nyúló kéz megijeszt annyira hogy normálisan felébredjek. Kipattannak a szemeim, a telómmal akarok ráütni az idegen fejére, csak aztán megpillantom ki is az.
- Ez volt olyan sietős? - pillant a punk szánakozóan alvó barátnőmre, akit épp a másik srác szed fel a fűről.
- Követtél?
Csípőre vágom a kezeim, összehúzott szemöldökkel bámulok rá. Vigyora közben ismét megcsillan nyelvpiercing-je, barna szemei neki is arról árulkodnak hogy már ivott.
- Igen. - von vállat. - Ne mondd, hogy nem örülsz neki.
Magamban motyogni kezdek, megszakítom a kontaktust. Nem mintha a sötétben látná mennyire zavarba jövök, mégis a sáros cipőmre vezetem a tekintetem. Ha nem követnek valóban itt alszunk el, és agyontaposnak a tomboló bulizók.
- ...csak...csak vigyetek el minket a sátrakig, kérlek. - sóhajtom.
- Mit kapok érte?
Hangja hirtelen olyan közelről jön, hogy vérnyomásom másodpercek alatt szökken az egekbe. Számon át fújom ki a levegőt, hátha így vért pumpáló szervem dübörgésén egyaránt tudok szabályozni.
Gyerünk Sierra, hülyítsd már te is egy kicsit.
A tompán bennem lakozó alkoholra hagyatkozok, és feljebb emelkedek, hogy egy szintben legyenek ajkaink. A punk szempárja kíváncsian villan fel, féloldalas mosoly kerül az arcára.
Ketyegőm még gyorsabb iramra kapcsol ahogy hozzásúrolódik a szám az övéhez, elég nagy önkontrollra van szükségem ahhoz hogy ne smároljam le azonnal.
- Semmit. - suttogom, s ahogy a fiú leakar csapni ajkaimra, hátralépek.
Megbódult kinézete mindent megér, láthatóan nem erre számított. Nagyokat hümmögve vakarja meg a tarkóját, de zavartságot nem látok rajta.
- Ezt benézted. - kezd el viháncolni a barátnőmet hercegnő-tartásban fogó fiú.
Önelégült arckifejezésem nem akar eltűnni a képemről, talán még sosem voltam ennyire büszke magamra - viszont a tetovált számára nem annyira vicces ez az egész.
Olyan gyilkos pillantással illeti meg a haverját hogy az nyomban elkussol, ide se néz többet.
- Engem nem kell cipelni, ha komolyan kérsz cserébe valamit akkor azt mondom menj a picsába... - pusmogom elhaló hangon, fáj kiadni magamból ezt.
Erősen a szemeimbe néz, megfeszül az állkapcsa.
- A sátrunknál találkozunk, Louis. - veti oda a barátjának, azután hátat fordítva elmegy.
Megrökönyödve nézem távolodó alakját, állkapcsom a földet súrolhatja. Mintha pofán vágtak volna. Hogy lehet valaki ekkora egy dög? Szívem már nem dübörög, nem bolondul tovább: mindössze fájdalmasan sajog, fogalmam sincsen miért. Ez csak egy pasi aki besértődött azon hogy nem hagytam hogy megcsókoljon.
Elhessegetem a gondolataimat, igyekszek nemtörődöm kinézetet felvéve a velünk maradt Louis-hoz fordulni. Arra várok hogy esetleg a punk nevében bocsánatot kér, de azt hiszem elegem van abból hogy mindenre csak várok ami valószínűleg sosem jön el. Mindketten parasztok, én meg persze hogy  többezer ember közül pont  a kettő legparasztabbat fogom ki.
- Merre? - fordul körbe a fiú.
Szemeimet forgatva indulok el egyenesen, igyekszem kikerülni a tömeget. A zene egyre közelebbről jön, lassan a dobhártyám is dübörögni kezd. Kellett nekünk ilyen közel pakolni az őrülethez.
Szavak nélkül haladunk egymás mellett, az igazat megvallva csodálom hogy ő nem ment el a főparaszt után. Ha olyan mint ő, tutira szarban hagyta volna az ittas Phoebe-t...meg engem.
A sátrához érve megállok és megköszönöm neki hogy segített, de az illető mindenféle szívesen nélkül lerakja a saját alvóhelyére a lányt, aztán visszafordul.
- Neked is szia... - sutyorgom, ezt inkább magamnak mint neki.