5. Rész - Lelkiismeret

Sam-mel megvárjuk míg Bella összeszedi magát, aztán megindulunk felírni magunkat arra a délutáni versengésre. Az igazából egyikünket sem izgatja, hogy a többieket meg sem kérdeztük.

Úton odafelé egyre több emberrel futunk össze, kik hasonlóan kómás fejjel ballagnak valamerre. Akaratlanul bámulom meg az összes olyan srácot, akin akár egy apró kis tetoválás is felfedezhető. A tenyerem izzadni kezd, leszidom magamat amiért még mindig azt lesem merre van. Megmondtam neki hogy ne jöjjön többet a közelembe, hiszen majdnem megölt valakit a puszta két kezével. Az ittas fazon arcképe a verés után úgy ugrik elém, akárcsak az American Horror Story 1.évadában az Ördög. Idézem: A Pokol üres, mert minden ördög a felszínen van.

Komolyan megfordult a fejemben, hogy a Punk egy azok közül. Megtéveszt a kinézete, elcsábít, aztán ott csap le rád ahol egyáltalán nem számítasz rá. Jobb addig elmenekülni előle ameddig lehet,  mielőtt csinálna valamit. Pontosan ez az amit elszeretnék érni, csakhogy folyamatosan azon kapom magam hogy már megint ott motoszkál a fejemben, egy hang meg azt suttogja hogy "előle nem futhatsz". Újabb ördögi vonás. Ha az arcomat megcsapja a forró levegő, az jut eszembe mennyire égett az egész testem ahányszor csak a közelemben volt. Ha eszek valamit az, amikor súrlódtak az ajkaink. Éjjel mielőtt elaludtam többször egymás után lejátszottam magamban azt hogy nem húzódok el, hanem megtörténik. Csókját édesnek tituláltam a rideg külső ellenére, némi fémes ízzel a piercing-jei miatt. Mellkasom összeszorul, gyorsabban kezdem venni a levegőt.

- Sierra, te Dylan-nel leszel? - bök oldalba fekete hajú barátnőm, ezzel teljesen megrémisztve engem.

Megugrok, kábultan előrebámulok. Egy párat kell pislognom hogy felfogjam hogy itt állunk a sor elején.

- Aha.. - mondom visszatérve a jelenbe, s lehajolok hogy megnézzem mi helyezkedik el a fehér papíron.

Akadálypálya: Sierra Williams - Dylan O'brien , Sam Hale - Phoebe Morris , Bella McCall - Shelley Hale.

Elmosolyodok azon hogy Bella Sam-hez írta Phoebe-t, bármi is legyen ez a játék. Tényleg édes volt tőle, hiszen ezzel tulajdonképpen lemondott a nyereségről. A két fiúnk a legjobb sportoló, ha pedig valaki azt mondja "Dylan", hozzá automatikusan kapcsolják a többiek az én nevemet. Olyanok vagyunk mint két cseresznye egy száron.

Feliratkozás után elköszön tőlünk a szervező egy "11-kor találkozunk!" mondattal, aztán a következő emberekhez fordul.

A sátrainkhoz visszaérve szembetaláljuk magunkat a maradék 3 hétalvóval. Éppen a hűtőtáskát túrják fel reggeliért, pedig 4 alufólia már üresen hever körülöttük.

Hümmögve furakodok be én is közéjük, kissé arrébb lököm Dyzzle-ét hogy odaférjek a hideg ásványvízhez.

- Nem csak örök-alvók vagytok, hanem haspókok is? - kérdi nevetve Bella. - Na mindegy, csináltunk programot mára. A tóparton lesz valami verseny, és a győztes páros bemehet az egyik koncert backstage-ébe!

A lány kijelentésére mind a négyen felkapjuk a fejünket, egyszerre hagyja el ugyanaz a kérdés a szánkat. Valahol nagyon elmaradhattam amikor fantáziáltam.

- Melyik koncert?

- Arctic Monkeys.

Fulladozva köpöm vissza a vizet, telibe találva Shelley tarkóját. Úgy kezdek el csapkodni a kezeimmel akárcsak egy retardált fóka, a félrenyelés miatt vészesen köhögni is kezdek. A szőke lány kivételével mindannyian röhögni kezdenek rajtam, hallom Sam fényképezőjének a kattogását is, de megszólalni még képtelen vagyok.

Körülbelül 5 perc múlva lenyugszok annyira, hogy kipréseljem magamból amit akarok.

- Azt mondtad Arctic Monkeys!??! - sikkantok - Azt mondta Arctic Monkeys!!! Mennyi jelentkező van?!

- Amikor mi írtuk fel magunkat már eleve voltak 100-an... - sóhajt Sam, lejjebb eresztve a gépét.

Nem riaszt el a létszám, egyből megragadom a mellettem ülő Dylan pólóját, és rángatni kezdem hogy ne a kajára figyeljen.

- Mi van?! - förmed rám, teli szájjal.

Undorodva nézem a szétcsócsált ételmaradékot a szájában, egészen addig ameddig észre nem veszi magát és be nem csukja a lepénylesőjét.

- Meg kell nyernünk, Dylan! - kiabálok neki.

Úgy nézhetek ki mint egy idióta aki egy süketnémával próbál megértetni valamit. Agresszívan veszem a levegőt, a rajongó-énem teljesen előtört. Nem úgy kell ezt érteni hogy megszállottan odavagyok értük, hiszen mindössze a bandatagok nevét tudom. Egyszerűen csak a zenéik rengeteget segítettek nekem, és elképesztően jó érzés lenne ha ezt elmondhatnám nekik szemtől szemben.

- De én nem szerete... - kezd el puffogni, csakhogy eléggé pszicho fejjel nézek rá - ...oké megnyerjük, bármiről is legyen szó Sisi.

Önelégülten bólogatni kezdek, hatalmas vigyorral nézek végig a társaságunkon. Sam épp a rólam készült görcsölős képeket mutogatja Phoebe-nek és Bella-nak, Shelley meg...Shel mindjárt meggyilkol.

Büszke mosolyom secperc alatt vált át kínossá.

- Hát...legalább felébredtél egy kicsit.

Remélni merem hogy szépítek a helyzeten, de 20 éves barátnőm nem veszi annyira poénosan, főleg hogy a kedvenc pólója vízben áztatott.

- Ugyan már Shelley, hamar megszárad. Nem haragudhatsz ezért rám, izgalomba jöttem.

Vonásai megenyhülnek, sóhajtva megszakítja a szemkontaktust. Nagy kő esik le a szívemről, ugyanis Shel-lel nem ajánlott rosszban lenni. Nagyon betud pöccenni kis dolgokon is, úgy kezel szinte mindent mintha már most az összes probléma ráhárulna. Nem hibáztatom érte, mivelhogy amikor kicsik voltak az ikertestvérével állandóan ő volt az akinek figyelnie kellett Sam-re, holott egyidősek voltak. A szülei őt traktálták a házimunkával és a főzéssel amikor még csak 7 éves volt. Magyarul szólva nem igazán volt gyerekkora. Sosem fogom megérteni miért kell kivételezni az egyikkel ha 2 - vagy több - gyereked van és szereted. Márcsak azért sem, mert én világéletemben egyke voltam, vagyok.

- Ma mi is berúgunk, mit szólsz hozzá? - terelem el a témát.

- Az tényleg rám férne már... - nevet végre fel.

Kellemes hangzású kacagása több hímnemű figyelmét felénk vonzza, akiknek majd' kiesik a szemük a lány miatt. 

Nos igen, Shelley gyönyörű. Tökéletes bőr, kék szemek, hosszú, szőke haj: minden pasi álma.

Ráadásul nem egy ribanc, hanem egy olyasvalaki akiért küzdeni kell. Amikor Bella berágott rá, folytonosan az irigység beszélt belőle, én azonban mindig csak azt feleltem hogy "Lennék olyan szép mint Ő."

Megszakítom a nosztalgiázásomat, s felállok ülőhelyemről. A farzsebembe dugott telefonomért nyúlok hogy megtudjam nézni az időt. 

- 1 óra és kezdődik. Előkeresem a bikinimet. - tájékoztatom a többieket, aztán eltűnök a sátramban.

*

11 óra előtt 10 perccel már a tónál vagyunk szorosan egymás mellett nehogy elveszítsük egymást. A hangszórók beindultak, dobhártyámat egyáltalán nem kímélve ordít a Cheerleader azokból. Egy néger pasi sétál fel a velünk szemben lévő színpadra, azon belül pedig a mikrofonhoz.
Shelley az egyik fa árnyékába terel mindannyiunkat, ahonnan bár nem lehet mindent tökéletesen látni, de legalább nem ájulunk el a melegtől.
A fickó megütögeti a mikrofont, mire a zene lehalkul, valamennyien odafigyelnek - gondolom azok, akik a verseny miatt vannak itt.
- Először is, szeretnék mindenkit köszönteni a 2015. évi Woodstock fesztiválon! - a tömeg felmorajlik, majd ismét csend lesz és folytatja a bemondó - Másodszor pedig azokhoz szólnék, akik jelentkeztek a vízi-játszmákra. A sok ember miatt beosztottunk titeket, húszasával fogjátok leküzdeni a pályákat. Az első húsz egyénre 11-kor kerül sor, a sorrendet megtekinthetitek a színpad hátuljára kitűzött plakáton. Jó szórakozást mindenkinek, és ne feledjétek, a nyeremény egy backstage belépő az Arctic Monkeys koncertjére!
Az emberáradat ezúttal nagyobb hanggal sikít fel, füttyögés is kíséri a beszélőt miközben elhagyja az emelvényt.
Lúdbőrözni kezdek, a versenyszellem kétszeresével éled fel bennem. Kézen ragadom Dylan-t, máris elkezdem húzni a sorrendvászon felé.
- Találkozzunk Benjamin pultjánál ha vége! - kiabálom hátra a többieknek, csak remélni merem hogy Phoebe elfogja tudni vezetni Sam-et oda.
- Benjamin?
Dylan igyekszik túlüvölteni a zenét, s mindezalatt félrelökdösni az utunkba kerülő embereket.
- Hosszú történet.
A fiú úgy tűnik megelégszik ennyivel, mert többet nem kérdezősködik.
A plakáthoz alig férünk oda, de ha ésszerűen gondolkozunk akkor nem hinném hogy az első turnusba kerültünk. Amikor Bella párosította a neveinket az enyém került előre, márpedig az S, mint Sierra a névsor végén van,
- Bella és Shelley vannak az első körben, mi meg a 9.-ben Sam-ékkel együtt. - tájékoztat.
Elkezdene kihátrálni a tömegből, én azonban megállítom, elszeretném olvasni a többi nevet.
- Mit csinálsz? - rántja fel a szemöldökét.
Figyelmen kívül hagyom, villámgyorsan futom át a neveket. Pontosabban azokat akiknek L-lel kezdődik az elnevezése. Minden ilyen kezdőbetűvel rendelkező személy a 6. fordulóba lett beosztva, de köztük több Louis is van. Megadóan felsóhajtok, hátrébb lépek a táblától.
Ugyan már, majd a punk rosszfiúk pont egy ilyen versenyre fognak benevezni. Ébredj fel Sierra.
- Sisi, kit kerestél?
Mardos a bűntudat amiért nem szóltam egy szót sem a tegnap éjjelről annak az illetőnek, aki még azt is tudja rólam hogy van egy háromszög alakú anyajegy a jobb combom belsőfelén. Máskor mindig, mindent elmondok neki gondolkodás nélkül. Nem értem most miért nem hagyja valami hogy megszólaljak. Nem tudom sokáig nézni érdeklődően csillogó aranybarna szemeit, hiszen a saját lelkiismeretemnek tesz rosszat.
- Harapófogóval kell kihúznom belőled? - faggat tovább.
- Nem csak... - beharapom alsó ajkamat, arra a döntésre jutok hogy nem fogom eltitkolni előle. - Gyere.
Ahelyett hogy itt maradnánk a koktélospultoknál, visszahúzom őt a táborhelyünkhöz ahol tompán hallatszik a zene. Tudom bunkó dolog hogy nem nézzük meg Bella-ék körét, de ha nem akarom hogy megegyen a lelkifurdalás akkor ez az egyetlen mód.
Helyet foglalok az összekoszolt pokrócon a fiú mellett, mély levegőt veszek. Dylan arca egyre aggódóbb lesz, ámbár ha jobban belegondolok annyira nem vészes ez az egész szituáció, csak én reagálok mindent túl.
- Megkörnyékezett egy olyan srác aki veszélyes, én meg azt hiszem érzek valamit. - olyan gyorsan hadarom el ezt az egy mondatot hogy saját magamat is meglepem vele. Szavaim összefolytak, lehet nem is értett belőle semmit a fiú.
- Ki az? Sierra, milyen értelemben veszélyes? - hangja elvékonyodik kérdése végére. - Mikor kezdődött ez?
- Te-tegnap előtt. - sütöm le a szemeimet. - Ő is itt van a fesztiválon.
Direkt nem válaszolok a másik kérdésére, mintha tudatalattim óvni szeretné a Punk-ot, vagy mintha elakarnám felejteni az éjjeli eseményeket. Pontosabban azt az egyet.
Hosszú csend keletkezik közöttünk, amit már-már kínosnak érzek. Ez nem olyan mint amikor órákat ülünk egymás mellett és mindkettőnknek más jár a fejében...Nem, ez a némaság kínos. Kellemetlenül érzem magam, főleg hogy nem adtam érhető választ.
Közel 10 perc telhet el mire felsóhajt, s magához húz. A gyengéd gesztustól elérzékenyülök, a fojtogató érzés a torkomban alábbhagy. Talpra állok hogy normálisan áttudjam ölelni a fiú nyakát, míg ő a derekamat karolja át szintúgy álló helyzetben. Olyan megnyugvást tud nekem adni egyetlen ölelésével, hogy abban a másodpercben minden rossz gondolatom elszáll.
- Ha úgy veszélyes ahogy én gondolom, akkor ne állj le vele többet. - fogja hirtelen két keze közé az arcomat - Érted? Így is elég baj, hogy már érzel valamit.
Lesütöm a szemeimet, inkább arrébb húzódok a fiútól. Képtelen vagyok kimondani azt hogy nem akarok távol maradni tőle.