7. Rész - A fájó igazság

Miután legjobb haverom egy párszor belenyomkodta a fejemet a hűvös vízbe, - mondhatni - normális állapotba kerültem. Az emberek elég hülyén néztek ránk, de szégyen-nem szégyen, már mindketten megszoktuk. Ugyan a fejem még mindig sajog egy kicsit, viszont a versenyzést nem akadályozza.

- Álljanak fel a 9.kör résztvevői! - kiáltja a bemondó.

Izgatottan helyezkedünk el a start feliratú sárga szalag mögött,  minket rögtön pedig Sam-ék követnek.

Mielőtt felülnék a fiú nyakába, szemügyre veszem az ellenfeleinket. Az egyedüli páros akiktől tartanunk kell azok pont a barátaink, állapítom meg. Önelégülten elmosolyodok, szinte már magam előtt látom az Arctic Monkeys-t.

Egészen addig teljesen biztos vagyok a győzelmünkben, ameddig meg nem pillantom az utolsó párost. Szemeim kiguvadnak, egy percig még levegőt is elfelejtek venni.

- Rendben, az utolsó páros is megérkezett Selina Maddox és Liam Payne személyében. - csapja össze a kezeit a pasas a színpadon.

Ledermedve pislogok a szőke plázacicára a Punk mellett, az érzések amik most lejátszódnak bennem körülírhatatlanok.

- Sierra? - szólít meg Dylan - Mi az?

A torkom teljesen kiszárad, megszeppenve bökök fejemmel a két ember felé. A srác egyből veszi az adást, nemtetszően rázza meg a fejét. Sötétbarna tincsei szétterülnek, mire egy egyszerű mozdulattal hátrafésüli azokat.

- Ne foglalkozz velük.

A következő másodpercben találkozik a tekintetünk, de rögtön megszakítom a rövidke szemkontaktust, helyette vállánál fogva lejjebb nyomom Dylan-t hogy feltudjam szenvedni magamat a nyakára.

A bemondó hangosan 10-től kezd visszafelé számolni, én mégis alig hallom. Összefacsarja a szívemet a féltékenység amikor Liam megmarkolja a szőke lány seggét. Az undorítóan ficánkolni kezd a vállain, majdhogynem leveti saját magát onnan. Úristen, egyáltalán miért vagyok féltékeny? Nem szabad annak lennem, így is túl messzire mentem. Hiba volt az a csók, minden egyes közelebbi kapcsolatba-lépés az volt. El kell nyomnom magamban ezeket a tévelygő gondolatokat. Nem vagyok féltékeny. Nem vagyok az.

Hogy kissé lenyugtassam magam mélyeket lélegzek, arra azonban nem számítok hogy a visszaszámlálás a végére ér.

- 0! - üvölti a pasas, Dylan meg olyan hirtelen kezd el rohanni a bokáig érő vízben hogy egy kisebb sikoly hagyja el a számat.

Ez sokkal ijesztőbb mint hittem. Úgy markolom a haját mintha az életem függne rajta, még azt is elfelejtem figyelni hogy kik vezetnek.

- Ne tépd már ki! - szid le futás közben, felülnézetből is látom hogy vöröslik a feje.

Jelen pillanatban képtelen vagyok beleképzelni magamat a helyzetébe, továbbra is a félelemmel küszködök.  A célba érve azonnal leugrok a nyakából, lihegve terülök el a tóban. Az égre fenyegetően sötét felhők kúsznak, a levegő azonban cseppet sem hűlt le. Azt hiszem számíthatunk egy kiadós esőre.

- Nyertünk? - bököm ki 1 perc elteltével, amikor ugyanis lenyugszok. Teljesen eltájolódtam, arról is megfeledkeztem hogy versenyeztünk.

- Másodikok lettünk. - húzza el a száját Dylan.

Csalódottan ülök fel a vízben, és annak ellenére hogy sejtem kik nyertek, rákérdezek.

- Kik értek be elsőnek?

A srác gúnyos grimaszt vág, egy "na szerinted?" nézéssel pedig az épp felénk közeledő Punk-ra bök. Miért jön ide?

Hagyom hogy  haverom felsegítsen a vizes homokról, míg én idegesen elkezdem lesöpörni a fenekemről az oda ragadt nedves port.

- Hülye játék, mi? - vetem oda neki.

Liam megrántja a vállait, nagyon úgy tűnik hogy nem fogom megtudni minek vesz részt rajta. Ez zavar.

- Miért jöttél? - szólal meg az eddig csendesen álló Dylan is. - Vár a kurvád.

Elkerekednek a szemeim a szavait hallgatva, szikrázó pillantást vetek rá. Én láttam mit csinált éjjel azzal a részeg palival, s attól félek ismét elpattan az agya. Közelebb húzódok a fiúhoz hogyha valami van közéjük tudjak ugrani, de csak azt érem el vele hogy a tetovált állkapcsa megfeszül, még idegesebb lesz.

- Ki vagy te? - néz végig rajta.

- Azért jöttél ide hogy ezt megkérdezd?

- Nem, igazából... - elszakítja szemeit a fiúról, rám néz. - Beszélnem kell veled. Négyszemközt. - sándít még egyszer Dylan-re.

- Nem megy sehova. Veled biztosan nem.

- Szóval apuci szerepét játszod, értem én. - röhög fel szemrehányóan Liam, viszont ebben a nevetésben feltűnik az idegesség is.

Ilyen fontos lenne amiről beszélni akar, ráadásul pont most, amikor percek múlva kezdődik a 2. kör?  Fújtatva elrángatom a teljesen letablózott haveromtól a punk-ot, majd siettetve ráemelem a szemeim.

- Mit akarsz? - kérdem flegmán.

Üveges tekintete nem arról árulkodik hogy egyhamar megfog szólalni. Mennyit ivott ez még azután hogy eljöttem onnan? Hogy áll meg egyáltalán mindkét lábán?

Elnyílnak ajkai ahogy igyekszik megszólalni, de visszacsukja azokat.

- Kéne a számod. - nyögi ki végre, az én szemöldököm pedig rögvest az egekben köt ki.

- Miért nem kéred el a csajét, akinek olyan élvezettel fogdostad a seggét az imént?

- Az övé nem kell. - néz mélyen a szemeimbe.

Egész testem lángbaborul, zavaromban a lábujjaimat kezdem el nézni, melyeket belep a homok. Az a bizonyos érzés a mellkasomban meg a gyomromban nem hagy nyugodni, sőt még az eszemmel sem tudok normálisan gondolkodni. Nem érdekel hogy ittas, nem számolok a következményekkel: mindössze azt látom ebben az egészben hogy az én számom kell neki, nem a kurváé.

Megszeretném mondani neki hogy a verseny után találkozzunk és megadom neki, de akkor odabilleg társaságunkba - nevezzük nevén - Selina. Elég látható fintor jelenik meg az arcomon, a savanyú íztől a számban hányingerem lesz. 

- Ki ez? - nyávogja miközben belekarol a punkba.

Hosszan farkasszemet nézek Liam-mel, akit nem igazán zavarja a helyzet. Kifürkészhetetlen mosolya nem tűnik el róla, mintha még élvezné is hogy nem tetszik ez nekem. 

Pillanatok alatt változik meg a gondolkodásmódom, hiszen az hogy előttem öleli át félmeztelen testét a fiúnak, kihoz a sodromból.

Fújtatva fordítok hátat nekik, a düh ami bennem tombol teljesen legyűr. Méregzöld fejjel állok meg Sam-ék mellett, s keresztezem melleim alatt a kezeimet hogy ne látszódjon annyira a remegésük.

- Mi a következő feladat? - kérdem gyorsan, megelőzve  Dylan kérdéseit.

- Felmászni a jéghegy tetejére. Ez párosával megy, az a duó aki meg a legrövidebb idő alatt teljesíti nyer. - hadarja el izgatottan Phoebs. Úgy látom tetszik neki ez a feladat.

Nekem azonban elment a kedvem ettől az egésztől. Hála neki. Keservesen felsóhajtok, de azért egy halvány mosolyt sikerül kipréselni magamból.

Fejezzük be a játékot.

Este hatkor hullafáradtan és csuromvizesen terülök szét a sátram melletti fűben, mélyeket lélegezve figyelem az egyre gyorsabban mozgó felhőket. Az igazat megvallva fogalmam sincs hogy teljesítettünk az előttünk meg az utánunk lévő turnusokhoz képest, de a sajátunkban határozottan elcsesztük. Nekem teljesen máshol jártak a gondolataim, Dylan meg még akkor is osztotta az észt amikor épp egy feladatot hajtottunk végre. 

Liam-mel és a csitrijével igyekeztem nem foglalkozni, bár elég nehéznek viszonyult, tekintve hogy majdnem mindet ők nyerték.
Legszívesebben a mai estét a sátorban gubbasztva tölteném, de tudom hogy ezt egyik barátnőm sem fogja hagyni. Körülbelül fél órám van pihenésre, utána össze kell szednem magam a nyitókoncertre.
Lehunyom a szemeim, élvezem a sötétséget ami ott fogad. A hangokat viszont nem annyira.
Baráti társaságom is hamarosan odaér a sátrakhoz, mindannyian hangoskodva másznak körém.
- Csöpög az eső! - kiált fel Bella elkámpicsorodva.
- Túl éled, Bells. Legalább lehűlsz egy kicsit. - hallom meg Sam hangját is.
Még ébren vagyok nagyjából 5 percet, de aztán úgy ahogy vagyok, a csöpögő esőben elnyom az álom.

*

- Sisi, ébredj... - lökdös meg azt hiszem Dylan, mire a szemeim kipattannak.

Álmosan pislogva tekintek körül a sátorban, elsőre fel sem fogom mi történt, meg hogy hol vagyok. Kintről izgatott beszélgetés hallatszik be, meg az eső hangosabb kopogása az alvóhelyem tetején.

- Mennyi az idő?

- Ne ijedj meg, még van 1 órád a koncertig.

- A többiek már elkészültek? - kerekednek el a szemeim, rögvest a bőröndömben kezdek kutakodni.

- Nem, Shelley azt mondta megvár a készülődéssel. 

Megkönnyebbülve ejtem le a kezeim közé kaparintott fekete toppomat, pár fokkal nyugodtabban folytatom egy farmernadrág után a keresésem.
Miután ezzel végeztem már mennék is kifelé, de egy belső ösztönöm maradásra késztet. Jobban szemügyre veszem Dylan arcát, melyről nem túl sok jó kedv árulkodik. Elterülve könyököl, szinte egész idő alatt a hálózsák cipzárjával baszakodik, nem is néz rám.
- Mi a baj? - mászok vissza mellé.
Rám emeli barna szempárját, próbálja leplezni azt hogy baja van: de rájöhetne már igazán, hogy engem nem tud átverni.
- Semmi, menj készülni. - rántja meg a vállait, s újra ujjai közé teszi a cipzárt.
Dühösen kikapom azt onnan, majdhogynem az egész hálózsákot elhajítom a sátor másik felébe. Mindent tűrök, viszont hogy tereli a szót azt nem. Sejtem mi a baja.
- Liam az, mi? - kérdem, szívverésem felgyorsul.
- Ő sebesítette ki a szád, mi? - kérdez vissza nemtörődöm stílusban.
Zavarba jövök, reflexből tapintanám meg ajkaimat csak tudom hogy azzal elárulnám magam. Nem mondtam el hogy smároltunk, és tessék így kell lebuknom.
- Ta-talán... - makogom vöröslő fejjel.
Ugyanolyan flegmán rántja fel a szemöldökét és fintorodik el mint ahogy az előbb hozzám szólt. Kezd átesni ez a párbeszéd egy nem túl kedves veszekedésbe.
- Különben is, mi a bajod ezzel? - emelem fel a hangom.
- Az hogy KIHASZNÁL!
Olyan hirtelen jön az hogy felkiált, hogy megrezdülök ültömben. Lefagyva pislogok előrefelé, még mindig libabőrös vagyok a kemény hangnem miatt. Dylan egészen eddig sosem kiabált velem. Voltak kisebb vitáink, idáig azonban nem fajultak a dolgok.
- Te meg nem tudod távol tartani magad tőle... - vesz vissza magából - Megbasz a francba és ott hagy, te meg összetörnél mert érzel iránta valamit.
- Ezt most hagyjuk abba.
Nagy nyomás ülepszik a mellkasomra ahogy felkapkodom a cuccaimat, majd amilyen gyorsan csak tudok kimászok a sátorból.