14. Rész - Egyszerre ment, s öl meg.

Alig állunk a lábainkon, a fejem meg olyannyira lüktet hogy ennek hála még a hányingerem is fokozódik. Halántékomat dörgölve próbálom meg még egyszer elérni a társaságunk valamelyik tagját, de igazából nem tudom mit várok. A 30 valahányadik hívás után nem hiszem hogy ma már eltudjuk érni őket. 

- Egy lehetőség maradt. - sóhajt fel keservesen a barátnőm. - Felhívom Louis-t.

- Felejtsd el! - háborodok fel.

- Sierra az istenért, gondolkozz már! Hajnali négy óra van, egy árva embert sem láttunk még erre jönni, ráadásul a barátainkat sem érjük el. Inkább alszol itt a füvön, minthogy idehívjam segítségnek Louis-t? Nem is biztos hogy hozza Liam-et.

Kábán motyogni kezdek az orrom alatt, mérlegelem az esélyeimet. Tényleg nem akaródzik az hogy itt aludjak a semmi közepén. Legrosszabb esetben legfeljebb figyelmen kívül hagyom a Punkot.

- Jól van... - alig mondom ki a szavakat, Bella már a füléhez is emeli a telefont.

Legbelül mégis azt szeretném hogy ne vegye fel, de csak nagyon belül. Nekidöntöm a fejemet a nyirkos fának, úgy várom mi lesz ebből. 

- Szia. - szólal meg hirtelen Bella, hangjáról üvölt az elkeseredettség és a fáradtság.

A síri csendben hallom a másik féltől származó válaszokat is.

- Mi a g-gond? - kérdi Louis. Nyelve ebbe a 3 szóba is belegabalyodik, így tökéletesen tisztában vagyok vele hogy részeg. Sokra mentünk vele, mondhatom.

- Hát, az a helyzet hogy berúgtunk, eltévedtünk, nincs itt senki, a barátainkat nem érjük el, és fogalmunk sincs mit csináljunk. - hadarja el egy szuszra a lány. - Vagy olyan állapotban, hogy megkeress minket? 

Hosszas csend.

- Uhm...hát, én uhm...nem. - nyögi ki. - De meeeegpróbálhatom. Adj valami tárpontot.

Egész testemen végigfut a borzongás az információt hallva, azt sem tudom mit kellene reagálnom. Ugyan semmi konkrétumot nem mondott Liam-mel kapcsolatban, mégis érzem hogy vele fog jönni.

- Akarod mondani támpontot? - kérdez vissza elég hülye arckifejezéssel Bella.

- Azt, azt. Na.

A vonal másik felén a telefon nekiütődhet valaminek, vagy én nem tudom, de elég érdekes hangok szűrődnek onnan.

A feketeség alaposan körülnéz, majd pár másodperc után tájékoztatja Louis-t arról, hogy nem messze van valami vattacukorbódé, meg egy kisebb óriáskerék. És sok szemét.

A válaszát már nem hallom tisztán.

- Elindult. - ejti le a talajra a mobilt. - Órák kérdése.

- Ah. - nyögök fel elkeseredve. - Akkor várunk.

*

Fogalmam sincs mennyi idő elteltével érintik meg a vállamat, de a szemeim azonnal kipattannak. Megijedek attól hogy elaludtam egy ismeretlen emberekkel teli helyen, ráadásul úgy hogy még ittas is vagyok. 

Az ég kezd szürkülni, az alattam lévő fű harmatos a korai órát figyelembe véve, én meg rettenetesen fázok. Megdörzsölöm két oldalt a kezeimet, azután nézek csak fel a személyre aki felkeltett. Talán nem kellett volna.

Rekordgyorsasággal pattanok talpra, lépéseimet meg szándékosan hátrafelé intézem. Így sikeresen nekihátrálok Louis-nak és a barátnőmnek, aki szintén elaludt. 

- Hé, nyugi. - fog meg hátulról a srác hogy ne essek át rajtuk.

Egészen addig nem engedi el a derekamat ameddig meg nem győződik arról hogy nem indulok újra útnak.

- Ő miért jött? - bökök a fának támaszkodó Punk-ra.

- Bocs, seggrészeg vagyok, kellett valaki mellém.

- Mintha ő józan lenne. - szólalok fel gúnyosan, de a fejembe nyilall a fájdalom, úgyhogy abbahagyom a további mondanivalómat.

- Bármilyen nehéz elhinni, az vagyok. - közli kemény hangon, arca elborul. Remek, még neki áll feljebb. - És beszélni akarok veled.

- Várhatod, hogy hagyom hogy kettesben legyetek! - csatlakozik a szóváltáshoz a barátnőm is.

Jól esik a törődése, mégsem hiszem hogy az előzőek után megerőszakolna, vagy valami ahhoz hasonlót tenne. 

- Hagyjad Bella, 2 percet adok neki, és nem megyünk messzire. - suttogom. - Itt várjatok.

Gombóccal a torkomon megyünk egy kicsit távolabb a többiektől, s ez a gombóc még nagyobb lesz ahogy szembefordul velem. Egyáltalán nem látom azt a magabiztos arckifejezést amit pár perce még igen.

Az érzelmek felgyülemlenek bennem, a könnyeim akaratlanul kezdenek el lefelé folyni az arcomon. Sietve törlöm le onnan azokat, reménykedve hogy nem látta, azonban tudom hogy nem hülye.

- Mondjad már... - siettetem elkámpicsorodott hangon.

Nem tudom már hogy formálni úgy a számat hogy ne torzuljon sírós grimaszba. Pontosan ezért nem akartam többet találkozni vele. De én hülye, még félre is jövök vele mert beszélni akar velem. Mit tesz az érzelmeimmel? Mit tesz velem?

Beleremegek ahogy egyik kezével megérinti az arcomat, hüvelykujjával pedig letöröl egy újabb cseppet. Elkerekedett szemekkel, és szétnyílt ajkakkal emésztem a helyzetet. 

Elgyengülve hajtom egy kissé oldalra a fejemet, puha bőrének érzése elkábít. De gyorsan észbe kapok.

Hátrálok pár lépést, Liam meg leejti a jobb karját a teste mellé. Az imént keletkezett varázs másodpercek alatt száll el.

- Nem akarlak látni többet. - csúszik ki a számon az a mondat, amit nem szándékoztam kimondani.

Állkapcsa megfeszül, szemeiben meg annyi érzelem keletkezik egyszerre hogy fogalmam sincs mit mondhatnék még.

- Úristen, elcsesztem érted? - csattan fel olyan váratlanul, hogy összerezzenek. - Hozzászoktam a hülye kis kurvákhoz és annyira felizgattál hogy elfelejtettem hogy te nem vagy kurva akivel bárhogy bánhatok. Bocs.

- Hű, ez aztán hozzád illő bocsánat kérés volt. - vékonyodik el a hangom.

Üres tekintettel meredek a semmibe, úgy igazán még mindig nem emésztettem meg a szavait.
- Végeztünk? - tárom szét tehetetlenül a kezeimet.
Figyelemmel kísérem az ábrázatán pár másodperc alatt lezajló érzelmek váltakozását, aztán a látásom elhomályosodik. Mindössze foltokat látok, a nedves talaj meg mintha megmozdulna alattam.
A kialvatlanságtól és a sok alkoholtól a szervezetem elgyengül, s még egy nyamvadt fa sincs itt amiben megtámaszkodhatnék.
Egyre kevésbé tudom beazonosítani mi micsoda, a legutolsó amit látok az az, ahogy Liam megakadályozza hogy nekivágódjak a földnek.

 Az eső jól ismert hangjára térek magamhoz, mely a fejem fölött lévő sátorra csepeg, aztán lefolyik onnan a talajra. Orrnyergemet masszírozva ülök fel a nem túl ismerős helyen, és ránézek a mellettem ülő barátnőmre, akinek kezei között vizes rongy fekszik.
- Bella? - hunyorgok rá, még kómásan is tartózkodó hangon. - Miért nem a saját sátramban vagyok? Mennyi az idő?
Lüktető fejfájásom nem engedélyezi a fokozott kiakadást, ugyanis még ettől a kisebbtől is felfordul a gyomrom.
- Először oda akartunk vinni, de Dylan egész véletlenül befészkelte magát a mienkbe egy csajszival.  - itt bukfencezik még egyet valami a hasamban - Szóval Louis felajánlotta hogy alhatunk a sátrában. Amúgy majdnem délután 1.
- Ah. - hanyatlok vissza a kipárnázott felületre. - Haza akarok menni, Bella.  Egyáltalán milyen nap van?
A feketeség hosszan gondolkozik, végül felsóhajtva közli velem hogy még csak szerda van.
Annyi minden történt - a vasárnapot is beleszámítva - hogy olyan mintha már évek óta itt lennénk. Ó, és még 5 nap hátravan! Az egyetlen megnyugvásomat az jelenti, hogy még a héten látni fogom az Arctic Monkeys-t. Sajnos a backstage belépőről letehetek, ezt már most tudom, holott még nem is volt eredményhirdetés. Jut eszembe...
- Mikor lesz az eredményhirdetés? - terelem el gyorsan a témát. - És ma mik a programok?
Bella halkan felkuncog, vizeskék szemeit képtelen levenni rólam.
- Az előbb még haza akartál menni. - nevetgél magában továbbra is.
- Liam miatt. - vágom rá rögtön, s erre barátnőm arca is elkomorodik.
- Nem mintha védeni akarnám... - szemügyre veszi gyanakvó ábrázatomat, majd folytatja - de eszméletlenül aranyosan viselkedett veled. Mielőtt elájultál akkor is közeledett feléd, azután meg minden kérdés nélkül kapott a kezeibe és el sem engedett ameddig biztos helyen nem tudott.
Összeszorul a torkom egy pillanatra, sőt még levegőt sem tudok venni. Aztán robbanok.
- Ezt most komolyan gondoltad? Bella, elmeséltem mit művelt velem! Ráadásul az a nyamvadt valami amit ő bocsánatkérésnek nevez sem volt semmi! Pár édes gesztustól nem enyhülhetek meg hogy aztán ugyanazt megtegye... - halkulok el a végére.
- Jó-jó, tudom én, csak mondtam... - sóhajtja - Jobb lesz ha visszamegyünk a többiekhez.
Egyetértően bólintok, de kezeim még mindig alig láthatóan remegnek az előbbi kitörésemtől.
Kisöpröm kócos hajamat a szemeimből, majd egy mindent elmondó sóhaj után kilépek a sátorból.
A két srác egy emberként fordul felénk, Liam tekintete meg olyan szuggeráló hogy nagyon kellemetlenül érzem magam. Minél előbb elakarok tűnni innen, figyelembe sem akarom venni őket...
De Bellának hála ez nem sikerül.
- Köszi a sátrat, Louis. - ereszt el egy halvány mosolyt, s belém karol.
Amennyire csak tehetem a hajam mögé rejtem az arcomat, közben meg a barátnőmet rángatom hogy menjünk már.
- Nincs mit. Sierra, minden oké?
- Igen. - vágom rá. - Sziasztok.
Azzal megindulok, magam után húzva a feketeséget.
- Sierra! - szisszen fel, és fújtatva megtorpan pár méter után. - Ez nagyon bunkó volt.
- Nem érdekel. Ő is az volt.
- Az isten szerelmére, nem óvodások vagytok!
- Szerintem sem. - hallok meg mellőlem egy harmadik hangot, mire automatikusan megugrok ijedtemben. Hogy a francba jött úgy ide, hogy nem vettem észre?!
Gondolom Bellának is ugyanez játszódik le a fejében, hiszen úgy néz Liam-re mint egy  ufóra. 
- Mit akarsz? - fonom keresztbe a kezeimet a mellkasom előtt.
Direkt kerülöm a szemkontaktust, helyette az eget kémlelem, hátha jön egy magánrepülőgép és elrepít Európa egyik legeldugottabb országába ahol soha nem talál meg.
- Jóvá tenni.
Erre a kijelentésére kiszakad belőlem a hisztérikus röhögés, szánalommal teli szempárral nézek rá.
- Hogy utána megint eljátszd ugyanazt? 
A punk fiú ismét szó nélkül nyújtja felém az egyik kezét, csakhogy ezúttal nem tudom meg mit szeretett volna, mert akkora pofon csattan az arcán hogy vörösleni kezd  a helye. 
- Oké. - horkant fel. - Ezt megérdemeltem.
- Megmondtam hogy nem akarok többet találkozni veled. - nyökögöm egyre jobban vékonyodó hangon. - Miért vagy még mindig itt? Ez alatt vagy 5 csajt megbaszhattál volna.
- Ekkora baj, hogy inkább veled akarom megbeszélni a dolgokat, mint szexelni? - szalad fel a szemöldöke.
- Nincs mit megbeszélni! 
- Lefogadom ha megcsókolnálak már nem ezt mondanád.
Most légy erős Sierra. Görcsbe rándul a gyomrom, a forróság meg másodpercek alatt terjed szét az egész testemben. 
Bella mindeközben ide-oda kapkodja a fejét köztünk, véletlen sem szólna bele és mentene ki a ketrecből amibe ezzel az egy mondattal belökött a fiú. Megfogott.
- D-de igen. - hazudom.
- Teszünk egy próbát?  - lép közelebb, így már tényleg csak egy hajolás választja el őt a számtól.
Megremegnek alattam a lábaim, hátrafelé azonban nem mozdulnak. Még a végtagjaim is cserben hagynak. 
Liam láthatja hogy nem teszek semmit a tiltakozás érdekében, ezért megteszi az utolsó lépést. 
Ajkai gyengéden kezdik becézgetni az enyéimet, végül piercing-gel átdöfött nyelve is becsúszik. Az előzőektől eltérően nem a fenekemet fogja meg, hanem két keze közé szorítja az arcomat, és úgy húz magához közelebb.
Meleg könnycseppek folynak le a pólómra, a boldogság amit ebben a pillanatban érzek semmihez sem hasonlítható. Felmerül az a bizonyos kérdés, hogy hogy menthet és ölhet meg egyszerre ugyanaz az ember? Azt hiszem sosem fogom megtudni, de őszintén, nem is akarom.