15. Rész - Minden rendben?

Visszagondoltam arra az ártatlan, kíváncsi kislányra aki 10 évvel ezelőtt voltam. Nem voltak annál nagyobb problémáim hogy lehorzsoltam a térdemet, vagy épp eltörtem anya egyik vázáját. S így, 19 éves fejjel nyert értelmet az hogy mennyire is jó volt kicsinek lenni. Rengeteg mindennek nem tudtam a miértjét vagy a jelentését, amit most már igen, és a mázsás súlyok amik ezekkel járnak úgy érzem teljesen lehúznak és nem fogok többet talpra állni. 

Ha pedig valaki ideállítana elém azzal hogy visszavisz az időben pár napot, ugyanúgy eljönnék a fesztiválra - ez itt a baj. Nem könnyíteném meg a saját helyzetemet, pont az érzések miatt. Ha találkoznék a 9 éves Sierra-val és elmesélném neki mindezt ő csak pislogna nagy szemekkel, és minden egyéb gondolkodás nélkül elrohanna olyan messzire amennyire csak tud. De az a kislány már a múlt. Nem én vagyok többé. 

Bízom benne hogy minden helyre jön magától, és nem kell nekem tenni a dolgokért - még ha szenvedni is fogok. 

Rendbe fog jönni a kapcsolatom Dylan-nel, és őszintén remélem hogy a több órás beszélgetés után amit Liam-mel folytattam nem fog másnapra úgy eltűnni mintha sosem létezett volna.

Róla továbbra sem tudtam meg a korán kívül fontosabb dolgokat, de egy olyan oldalát ismertem meg amit nem sok mindenkinek mutat meg. Boldog voltam mellette. 

- Mit mosolyogsz ennyire? - bök váratlanul az oldalamba Phoebe, amitől annyira megijedek hogy kiejtem a telefont a kezemből.

Barátnőm tekintete levándorol a képernyőre, melyen az alig fél órával ezelőtt készült fénykép van megnyitva. 

A képet Bellának köszönhetem, aki lesifotós hívén lekapta a pillanatot amikor Liam-mel az egyik fa alatt csókolózunk. Újra elpirulok ha visszagondolok, így inkább megnyomom a lezáró gombot.

- Már értem. - mosolyodik el halványan a lány. - ...és ti most...izé...együtt vagytok?

- Nem igazán. - hadarom. - Legalábbis semmi ilyenről nem volt szó.

Visszajátszom magamban a beszélgetésünk egy részét, de Liam valójában nem említett semmi ilyesmit. Most komolyan, őt nem is tudom elképzelni egy kapcsolatban. Valószínűleg csak a fesztivál idejére nézett ki magának, ha vége úgysem fogunk beszélni többet. 

Gratulálok Sierra, megint elszomorítottad saját magadat.

- De miújság Sam-mel? - terelem el gyorsan a témát.

Barátnőm arca pillanatok alatt komorodik el, amiből nem sok jót sejtek. Türelmesen várom hogy összeszedje a gondolatait és beszélni kezdjen, csakhogy ez még 5 hosszú perc után sem következik be.

- Phoebs..? 

Egy kicsit előrébb hajolok hogy láthassam az arcát, ám cseppet sem tetszik amit látok. Ha messziről nézném nem venném észre a lassan folydogáló könnyeket, de így tökéletesen látom azokat.
- Jézusom, mi történt? - ölelem át automatikusan, csakhogy ennek hatására hangosan felzokog.
Elképzelésem sincs arról mi történhetett kettőjük között, hiszen amikor legutóbb láttam őket együtt minden normálisnak tűnt.
- Nektek minden olyan egyszerű. - szipog fel.
Ledermedve szakadok el tőle, s fátyolos szemeibe bámulok. Na, ha más nem ez most totálisan kiakasztott.
Phoebe magát nyugtatgatva dörzsöli ki szempárjából a könnyeket, majd egy nagy, kissé szaggatott sóhaj után ömleni kezdenek belőle a szavak.
- Neked, Shelley-nek és Bellának...ti olyan gyönyörűek vagytok. Alig vagyunk itt pár napja, és már mindhárman voltatok pasival, én meg smároltam egyszer valami ismeretlennel, Sam meg haverként kezel. Amikor elsodródtunk egymástól a koncerten ketten maradtunk Sammel, táncoltunk, aztán én hülye azt hittem hagyni fogja hogy megcsókoljam, de még ittas állapotban is elfordította a fejét...Olyan kínos, Sierra! Azóta csak kerülöm és fogalmam sincs hogy mi lesz ezután... - újra sírni kezd, vállai rázkódnak közben.
Elszorul a torkom, igyekszem befogadni a szavait és megérteni mennyire nehéz neki anélkül hogy visszaszólnék hogy egyáltalán nem könnyű nekünk sem, csak annak látszik.
- Figyelj, Phoebe... - kezdem, de még fogalmam sincs mit fogok mondani.
A lány várakozóan tekint rám könnyekkel teli szemeivel. Ettől zavarba jövök, kétségbeesetten keresem a megfelelő szavakat.
- Az nem megoldás ha kerülöd őt. Beszéljétek meg tiszta fejjel, ezer oka lehet annak amiért nem csókolt meg. Nem olyannak ismertelek meg aki elmenekül a dolgok elől. - pont a mondandóm végére veszem észre hogy közelednek a többiek a kajával, így odabiccentek. - Gyerünk Phoebe.
Mosolyt erőltetek az arcomra, és letörlöm barátnőm arcáról a könnyeket. Viszonozza azt, bár a félelem nem tűnik el ábrázatáról.
- De ugye tudod hogy nem csak nekem kell beszélnem valakivel? - néz rá az egyre közelebb érő barátainkra.
Sam fényképeket csinál menet közben a papírpoharakkal pózoló Belláról és Shelleyről, míg Dylan egyenesen rám néz. Arcáról semmi biztatót nem tudok leolvasni.
- Igen, tudom. - nyelek egy hatalmasat.
És ideértek.
- Rohadt hosszú volt a sor! - huppan le mellém Bella, és felém nyújtja a hamburgert amiből már félig kilóg a saláta.
Több figyelmet nem igazán fordítok a zöldségre, sőt, most hogy szemtől szemben vagyok Dylan-nel az étvágyam is elment.
Mégis mit mondhatnék neki? Liam-mel végre minden rendben, és bár legbelül érzem hogy ez csak átmeneti helyzet, de akkor sem akarok lemondani róla. Több év után találtam valakit aki mellett boldognak érzem magam, még azok után is amiket tett...
Ha Dylan ez miatt örökké megharagszik rám akkor sosem volt igazi barát.
A kialakult kínos szituáció ezúttal nem csak miattunk van, hanem Sam és Phoebe miatt is. Hasonló módon bámulják egymást mint mi, mégsem szólalna meg egyikünk sem.
Kínzóan hosszú 2 perc után Shelley tesz az ügy érdekében.
- Jól van. - dobja le a kajáját a pokrócra. - Bármi is történt, ti ketten... - mutat ránk - ...és ti ketten, elmentek és addig nem jöttök vissza ameddig nem tisztáztok mindent magatok között. Komolyan mondom, elmegy tőletek az ember kedve!
A mellettem ülő feketeség hevesen bólogatni kezd, pedig lemerem fogadni hogy azt sem tudja miről van szó.
- Tisztázva van a helyzet. - rántja meg a vállát Dylan, és hogy bebizonyítsa az igazát, felveszi a nemtörődöm ábrázatát és enni kezd.
Ahelyett hogy magamra venném a viselkedését megforgatom a szemeimet, s átmászok a többieken hogy mellé tudjak ülni. Kettőnk közül mindig is ő volt a gyerekesebb, és úgy látszik ez máig nem nagyon változott.
Eközben az ikerpár egyik tagja meg a barátnőm nem rendeznek jelenetet, egyszerűen csak félrevonulnak tőlünk. Biztató pillantásokkal ajándékozom meg a lányt, aztán Dylan felé fordulok.
- Na, mi újság? - fapofával néz rám. - Eldobott már?
- Nem, sőt ellenkezőleg... - morgolódok. - Megbeszéltük a dolgokat.
- Remek. - biccent, és újabb darabot harap le a hot-dogjából.
- Ugye tudod hogy milyen szívesen képen törölnélek most? - rántom fel a szemöldökömet. Még a kezem is megmozdítom hátha tényleg szükség lesz arra a pofonra. - Különben is, hol van a csaj akivel kisajátítottátok az én sátramat?
- Jó kérdés.
Ökölbe szorulnak az ujjaim, s kifújom a bent tartott levegőt. Le merem fogadni hogy az egész fejem vöröslik az idegtől.
- Komolyan ezt akarod csinálni?! - sziszegem összeszorított fogakkal. - Mert kibaszottul gyerekes vagy! Nem, nem mondtam le Liamről és nem is fogok, a te dolgod az lenne hogy támogass, nem az hogy kioktass!
- Támogassam azt hogy kihasználnak téged? Ha neked ez a legfőbb vágyad Sierra, állok eléb..
- Na jó.
Kitépem a fiú kezéből a kajáját, és akkora pofont lekeverek neki hogy mindenki felénk fordul. Nem csak a barátaink, hanem a mellettünk elhaladó fiatalok többsége is.
Nagyokat pislogva mered rám, még a szemei is kidüllednek a meglepettségtől. Úgy látszik nem számított arra hogy tényleg megteszem. Először én sem, de a mai nap már ez a 2.pofon amit kiosztok.
- Befejezted?
- Ezért most puszit is kérek. - fonja keresztbe mellkasa előtt a kezeit.
- Viccelsz ve...
Ezúttal nekem nem sikerül befejeznem a mondatomat, mert a srác lehunyja a szemeit, csücsöríteni kezd felém és az arcára mutogat. Csodásan próbálja elterelni a témát most hogy beégettem, komolyan mondom...
- Puszild már meg aztán egyétek meg a kajátokat vagy én eszem meg. - nyögi ki Bella.
- Szájra is jöhet. - nyitja ki az egyik szemét Dylan, de én erre még egyszer megütöm, csak most épp a vállát.
Mégis megtörök. Akaratlanul kúszik fel a mosoly az arcomra, s minden mindegy alapon a kezeim közé veszem az arcát hogy adhassak a homlokára egy puszit. Pont amikor elakarok húzódni tőle akkor fonja a derekam köré a kezeit, és dől hátra. Ijedtemben kisebbet sikítok amikor nekicsapódok a mellkasának.
Dylan felnevet ezen, még colgate reklámba illő fogsorát is kivillantja.
- Remélem ez volt az utolsó vitátok. - sóhajt a szőke lány.
- És remélem nekik is. - teszi hozzá a feketeség, mire mindannyian Phoebe-ékre nézünk akik épp esetlenül ácsorognak egymás előtt.
Az alattam fekvő fiú füttyent egyet nekik, mire rögtön zavarba jönnek és Sam végre megszólal.
- Buzi vagy. - csóválom meg a fejemet, s nagy levegőt véve visszatornázom magamat ülő helyzetbe.
Az étvágyam szerencsére visszajött, úgyhogy már jóízűen veszem újra a kezembe a hamburgert amiből mégjobban kilóg a saláta.

- Amúgy egyikünk sem nyerte meg a versenyt. - szólalt meg hirtelen Shelley. - Délelőtt volt eredményhirdetés, Sam-mel elmentünk rá.

Elkeseredve eresztettem le ismét a kajámat, de meglepett nem voltam. Rohadt sokat bénáztunk, nem hittem hogy megnyerhetjük, mégis reménykedtem és most szíven ütött.

Barátnőm láthatja fancsali arckifejezésem, mert gyorsan hozzáteszi hogy "de úgyis az első sorban fogunk csápolni szombaton".

- Na, és ma milyen koncertek lesznek? - terelem el a témát.

A két lány megvonja a vállát, ezért a mellettem terpeszkedő fiúra vezetem a tekintetemet. Valószínűleg semmit nem tapasztalt az elhangzottakból, egyedül a késői ebédjével van elfoglalva amiből már alig van valamennyi. Virsli például már egyáltalán nincs a kiflijében, csak ketchup és mustár.

- Dylan? - bököm meg az oldalát.

Ekkor egyből bekapja a maradékot, és így olyan alakot ölt az arca mint egy pocoké aki épp tárol valamit a pofazacskóiban. Összeszorítom a számat nehogy a képébe röhögjek, s próbálok a kérdésemre koncentrálni.

- Tudod milyen koncertek lesznek ma? - ismétlem meg.

- Sam cuccai között lesz a program. - mondja, majd egy kicsivel távolabb a szőke srác bőröndjében kezd el túrkálni.

Az időzítése nem a legjobb, főleg hogy Phoebe-ék pár másodpercen belül visszaérnek hozzánk. A lány ábrázata nem túl boldog, de megkönnyebbült.

- Mi a szart csinálsz, O'brien? - csapja tarkón a haverját, aki erre rögtön elugrik a táskától. - Óvszer kéne?

Mindannyian felröhögünk, kivéve Dylan-t. Neki csak vöröslik az arca, de hogy az idegtől vagy a zavartól azt nem tudom eldönteni.

- Csak a programot kerestem. - köhint idegesen.

A Hale fiú szórakozottan megforgatja a szemeit, s előhúzza a farzsebébe gyömöszölt kinyomtatott papírlapot. Hosszasan tanulmányozza azt, majd sejtelmesen végignéz a társaságunkon.

- A piros térségben Chris Brown, a sárgában Fall Out Boy, a többieket nem ismerem, nálunk pedig valami Parachute együttes.

- Chris Brown! - sikkant fel Bella, de olyan élesen hogy belesajog a fülem.

Shelley is hasonlóképpen reagál, teljességgel szétrángatják egymást ők ketten amolyan fangirl módon. Engem azonban sokkal jobban érdekelne a FOB élőben, de tudtommal senki sem szereti őket rajtam kívül.

Mégis elmosolyodok. Remélhetőleg Liam felhív ahogy ígérte, és csinálunk valamit ma este.

Félfüllel hallom ahogy Phoebe kijelenti hogy ő is csatlakozik a Chris Brown csapathoz, meg hogy a srácok inni mennek.

- És te Sisi? - érdeklődik felőlem Dylan. - Jössz velünk inni?

Pillanatok alatt zavarba jövök, és hirtelen nem tudok mit mondani. Ha azt mondom hogy nem mert valószínűleg Liam-mel leszek akkor megint kezdődik a besértődés, ha meg azt mondom hogy igen és Liam felhív mit mondok neki? Bocsi, épp a haverjaimmal piálok. Semmiképp sem jönnék ki jól, ebben a pánikhelyzetben meg természetesen a füllentés csúszik ki a számon.

- Megyek a lányokkal Chris Brown-ra.

- De jó! - örül meg mégjobban Bells, ám ettől mégjobban elkap a bűntudat.

Amilyen gyorsan csak tudom be kell avatnom hogy igazából nem megyek el velük.

- Gondoltam hogy a jó pasit választod. - röhög fel jóízűen Dyzzle.

Erőltetett mosolyra húzódik a szám. Képzelem milyen idiótán mutathatok így.

- Erre azt kellett volna mondanod hogy áá nem, te sokkal jobb pasi vagy, egy igazi szexisten. - húzza fel viccesen az orrát.

- Bocsánat, majd legközelebb te szexisten. - kuncogok, de a bűntudatom nem múlik el.

 Kicsivel azután hogy a két fiú lelépett a bárokhoz, és Bellával eljöttünk lezuhanyozni meg sminkelni, a telefonom megcsörrent. Szívem akkorát dobbant hogy végigbizsergett az egész testem. Visszadobtam a szemceruzámat a táskámba, és izgatottan kaptam fel a mobilt.

- Igen? - igyekeztem nem túl gyerekes hangnemet megütni, bár ez nem igazán ment.

- Nyolcig elkészülsz, baby?

Újabban lúdbőrözni kezdtem, holott már nem egyszer mondta ezt nekem. Alsó ajkamba harapva válaszoltam a kérdésére.

- El.

- Akkor nyolcra ott vagyok a sátraitoknál.

Azzal megszakítotja a vonalat. Remegő végtaggal eresztem le a készüléket, s visszaakarom venni a kezembe a szemceruzát, csakhogy a feketeség megállítjaa a tevékenységem.

- Mi volt ez? - vonja fel a szemöldökeit, és magával szembe fordít.

- Falaznotok kell nekem. - fújom ki szaggatottan a levegőt.

- Liam hívott! - esik le neki a tantusz.

Fülig érő mosollyal bólintok, megerősítve az amúgy is nyilvánvaló tényt.

Ekkor jobban elfogja az izgalom mint amikor megtudta hogy milyen koncert lesz ma a piros területen, és hirtelen lenyom a mosdókagylók mellett elhelyezkedő kisebb szekrényre.

- Én csinálom meg a sminkedet. Nincs tiltakozás. - koppint rá a fejem búbjára az ujjai között egyensúlyozott szempillaspirállal. - És természetesen falazunk neked, de Dylan amúgysem tudná meg.

- Köszönöm Bella. - nézek rá elérzékenyülten. - Te legalább nem ellenzed annyira őt...

- Hidd el, lenne rá okom. - húzza el a száját. - De a fenébe is, boldog vagy mellette.  Na most csukd be a szemed. - tér rá gyorsan a smink-ügyre.

Tudniillik hogy a legjobb barátnőm nagyon jól tud sminkelni. Amikor kisebbek voltunk akkor is mindig ő sminkelt ki, még a nyolcadikos tablófotózásra is. Mindig azzal nyugtatgattam magam hogy majd én is fogok tudni legalább fele annyira jól, de 14 éves korom óta le vagyok ragadva az egyszerű tusvonalnál. Ez van.

- Amúgy Louis-val volt valami? - kérdezem.

- Hát, ja, smároltunk de több nem. Nem bántam volna ha lett volna több minden, de nem igazán volt rá esélyünk.

Szinte láttam magam előtt ahogy a lány elhúzza a száját.

- Hosszú még a hét. - nyugtattam.