18. Rész - Hozd vissza

- Ezt mégis miért kellett?

Azonnal kérdőre vonom ahogy mellé érek, s gondolkodás nélkül veszem el tőle a cigijét és taposom össze a földön. Úgy követi a szemeivel azt a szerencsétlen csikket mintha az élete múlna rajta.

- Szóval nem bántad volna ha nem avatkozok bele? - kérdi, bár ez inkább hangzik kijelentésnek.

A hajamat tudnám tépni ezektől a hülyeségektől, esküszöm.

- Miért van az, hogyha te smárolsz egy csajjal akkor én azt szó nélkül tűrjem, de ha hozzám mer érni valaki akkor jaj neki?

Megint előjön az a nézése, az a nagyon ijesztő nézés, mégsem akarom abbahagyni amit elkezdtem mondani.

- Milyen csajjal smároltam amióta megbeszéltük a dolgokat, azt mondd el?! - röhög fel erőltetetten.

- Ki tudja... - halkul el a hangom.

Túl hirtelen ér a dühkitörése, egész testemet leveri a víz amikor egy kézmozdulatával az érdes felületű fának szorít. Tetovált kezein megfeszülnek az izmok, eszében sincs lazítani a szorításán a derekam körül.

- Semmilyennel. - sziszegi, egyenesen a szemeimbe bámulva.

Dübörgő szívvel figyelem rikító arcát, ami még így, tele színnel is olyan sötétséget sugároz akárcsak az éjszaka. Fogalmam sincs mit mondhatnék: mindössze várom, mit fog tenni ez után.

- Most is arra gondolok ahogy leszaggatom rólad a ruhákat. Rólad, nem másról, és olyan örömet okozok neked amiben még nem volt részed. - mondandója végére a hangja elmélyül, s nekipréselődik felhevült testemnek.

A lábai közötti keménységet tökéletesen érzem, így kénytelen vagyok felnyögni.

- Baszd meg. - nyüszítek fel keservesen, egyszerűen képtelen vagyok ellenállni a hülye játékának. Bármerre próbálnék fordulni nem tudok, vasmarkai tapodtad sem mozdulnak.

- Inkább téged baszlak meg. - nyakamhoz hajol, s mialatt fogaival meghúzza érzékeny bőrömet, rutinos mozdulattal lök egyet a csípőjén.

Az összes eddig bent tartott levegő kiáramlik a tüdőmből, mellkasom szüntelenül emelkedik fel és le. Kiszabadítom a testem mellé szorított kezeimet, majd azonnal a barna tincsek közé mélyesztem ujjaimat. Hátravetett fejjel, csukott szemekkel élvezem a nyakamon mozgó nedves ajkakat.

- Mossuk le ezt a hülyeséget. - lehelem erőlködve, mire Liam azonnal felmorog, csak azért sem hagyja abba a kínzásomat. - A zuhany alatt.

Az eddiginél is vörösebb árnyalatúra vált az arcom, de legalább a kívánt hatást elérem: a srác erre abbahagyja a mozdulatait.

A villódzó neonfények jobban megvilágítják Őt, így már nem csak érzem, hanem tisztán látom ahogy fel-le emelkedik mellkasa. Féloldalas mosolyra kúszik a szám, és előrébb lépve az ágyékára simítom a tenyeremet. 

- Na de Liam, még csak most mentél el. - kuncogok fel incselkedve.

Erre mindössze felmorog, pár másodperc elteltével pedig ellöki onnan a kezemet. Még most sem tűnik el az arcomról a mosoly.

Egyszeriben azon kapom magam, ahogy egyre inkább távolodunk a színesbe borult területtől, s sokkal inkább találjuk szembe magunkat olyanokkal akik úgy néznek ránk mint az idiótákra. Végülis, mi mást gondolnának két fiatalról, akiknek a sötétben rikít az arcuk? 

Ámbár a Punk mindvégig szorítja a kezemet hogy ne maradjak hátra az emberek között, mégis nehéz lépést tartanom vele. Túl gyorsan lépked. Mondjuk nem csodálom, de ő kezdte ezt az egészet megint, én tényleg csak beszélni akartam vele erről az erőszakosságáról.

A fürdőkabinok közelében már nem lézeng senki, s a reflektorfények is már csak a távolban fénylenek. Ekkor kezd el ismét liftezni a gyomrom - kicsit jobban pontosítva amikor Liam behúz az egyik szürke kabinajtó mögé, és becsukja magunk mögött azt.

Ördögi tekintete bekebelez, komolyan úgy érzem mintha egy darab hús lennék akit bezárt -  jelen pillanatban szó szerint.

Nagyobb sóhaj szakad ki belőlem amikor egyszerre tapad rá az ajkaimra, s tépi szét fekete blúzomat. A kis gombok szétpattannak a metlakis felületen, ezzel egy ideig kopogó hangokat hallatva az amúgy csendes helyen. 

Egyre fokozódik bennem az izgalom, főleg úgy, hogy a fiú selymes nyelve megállíthatatlanul simogatja az enyémet. Az azon átdöfött fémpiercing sem hűsít a körülményeimen.

Csukott szemmel tapogatok el a víz zuhogását elindító gombhoz, s ahogy megtalálom gondolkodás nélkül nyomom le.

A kellemes hőmérsékletű víz végigfolyik még ruhába bújtatott testünkön. Én magam rázom le magamról a sikeresen kettészakított blúzt, aztán a Punk átázott pólójára szentelem figyelmem. Mindössze egy szempillantás erejéig hagyja abba a csókolásom, akkor is csak azért hogy letudjam húzni róla azt. Utána rögtön visszatér előbbi tevékenységéhez, csak ezúttal a melleimhez hajol. 

Nyögve vizes hajába túrok, mikor a hátam mögé nyúl, és kicsatolja a melltartómat. Reflexszerűen megmarkolom azt a pár tincset ami épp az ujjaim között van, s fejem a csempének döntöm. 

Telt ajkaival végigcsókolta idomaimat, én meg egyre nehezebben tudom visszafogni a hangosan előtörni akaró hangokat. Megérzem meleg nedvemet lefolyni a combomon. 

Az intenzív élvezettől csak remegő kezekkel tudom kigombolni a nadrágját, de szerencsére nem kell olyan sokat szenvednem vele. 

Jókora sóhajt hallatok amikor felemelkedik, szemeimet rebegtetve hunyom le. Szívem túl gyorsan verdes a mellkasomban, de még arra is képtelen vagyok megkérni hogy lassítsunk, mert annyira felizgatott. 

Liam egyre türelmetlenebb tempóban rángatja le rólam az utolsó fent maradt ruhadarabokat, míg nem teljesen meztelen nem leszek előtte. Melleim közé csókolva a dereka köré vonja lábaimat, s lüktető középpontomnak feszül merev férfiassága. Teljesen elveszítem a fejem.

- Ó, könyörgöm! Magamban akarlak érezni...- nyögöm hangosan. 

Huncut mosolyt villantva emeli fel a fejét.

- Mégiscsak megnyerem azt a fogadást? - húzza fel egyik szemöldökét.

A bennem lobogó olthatatlan tűz eszembe sem juttatta azt a hülye fogadást eddig, de őszintén, még mindig nem érdekel.

- Igen. - ismerem be lihegve, miközben igyekszek lehámozni róla a boxerét.

Liam légzése jobban felgyorsul, menten lejjebb nyomja a lábaimat hogy az alsóneműje lecsúszhasson a földre.

- Fordulj meg, tenyereket a csempére. - suttogja erélyesen a fülemhez hajolva.

Egész testem fellángol, gondolkodás nélkül teszem meg amit kér. 

Arra számítok, hogy végre erekcióját fogom magamban érezni, de ehelyett hosszú ujjait érinti a csiklómhoz. Megremegek a váratlan érintéstől. Ujjai egy ideig körkörösen mozognak az érzékeny ponton, majd elhagyja, s felnyomja két ujját. 

Nyögve dőlök neki mellkasának, ajkaimat szívogatva élvezem egyszerre az ujjait, meg a fejemre zubogó langyos vizet. 

Arcát nyakam hajlatába temeti és már-már fájdalmasan harapdálja puha bőrömet.

- Li-liam. - zihálom.

Az alhasamban gyülekező feszítő érzés kiteljesedik, több szót képtelen lennék kinyögni: a kicsinek nem mondható nyögésem mindent elárul. Majdnem összecsuklok a zuhanyzóban amikor kihúzza belőlem az ujjait, pedig mindössze egy másodpercre enged el.

- Hé, nyugi. - nyom egy csókot a nyakamra, majd magával szembe fordít.

Arcáról meglepő módon teljesen eltűnt a festék.

- Ennyire nem bírod? - von kérdőre, de cseppet sem gúnyosan, csak meglepetten. Én mégis elszégyenlem magam.

Most mégis mit mondjak? Nem, általában bírom, csak te sokkal jobban elgyengítesz?
Szavak helyett a nyaka köré fonom a kezeimet, s a zuhanyrózsából csöpögő víz az egyetlen hang ami hallatszik. Teljesen elveszek barna szemeiben.
- Sierra? - szólít meg végül.
- Vissza kellene mennünk... - terelem el a témát zavartan, inkább eleresztem a nyakát és felkapkodom a metlakiról a vizes ruháimat.
Torkomat a sírás szaggatja ahogy arra gondolok hogy csak egy játékszer vagyok neki, akivel soha többet nem fog beszélni a fesztivál után, sőt, lehet azután sem ahogy sikerül megbasznia - ez az egyik oka annak hogy most menekülni akarok.
Nem érdekel hogy minden egyes ruhadarabomból csurog a víz, amennyit tudok kicsavarok azokból, aztán sietve magamra kapkodom. Mindezek alatt a Punk szitkozódik egy sort arról hogy már megint mi a faszt csinált amiért ilyen vagyok, majd ő is elkezdi visszavenni a ruháit.
Izmos, tetovált kezein kiemelkednek az erek amikor megállítja a zubogó vizet, egy darabig ott is tartja a tenyerét a gombon. Nyelek egy nagyot. Ahogy ott áll a sötétben, az egyre jobban fokozódó idegtől lihegve, teljesen megrémiszt. Muszáj elmondanom neki miért viselkedek így.
- Liam, én... - kezdem idegesen, megvárom ameddig rám nem néz. Sötét tekintetétől kiráz a hideg. - ...én csak félek. Mi garantálja azt, hogy miután megkaptad amit akarsz velem maradsz? Túl sok olyan pasit ismertem már aki kitűzött magának egy célt, aztán miután megszerezte ott hagyta, mintha egy trófea lett volna számukra. Én nem akarok egy trófea lenni. - rázom meg a fejemet, miközben ajkaim belsejét harapdálom.
Végre kilép a zuhanyzóból, ésbár fenyegető ábrázata elpárolog, helyére valami olyan kerül amitől még inkább megijedek.
- Azt hittem ezt már megbeszéltük. - sóhajtja - Te nem akarsz komolyan együtt lenni velem, Si. Én sem akarom. Sokkal több fájdalom lenne az neked.
- Megmondtam hogy vállalom a kockázatot!  - emelem meg a hangom, erősen kell koncentrálnom hogy ne bőgjem el magam. - Csak kérlek Liam, hagyd...
- Nem tehetem.
Az előbbi elvarázsolt állapotom úgy eltűnt mintha soha nem is lett volna. Szemeim megtelnek könnyekkel.
Egyik kezét a nyakamra csúsztatja, míg addig tol hátrafelé ameddig neki nem megyek a mosdók melletti falnak.
- Nem vagy trófea. - suttogja mély hangján, de nem néz bele szempáromba.
Forró könnyeim patakokban indulnak meg lefelé amikor hosszas, nyelv nélküli csókot nyom ajkaimra, aztán elhagyja a helyiséget.
Hangosan felzokogva csúszok le a padlóra, s remegő ujjaimat a hajamba mélyesztem. A sárga földig lehordom magamat amiért kiszálltam abból a hülye zuhanyzóból. Ha nem teszem, ha magamba fojtom a félelmemet akkor még mindig itt lenne, és nem üldöztem volna el ezzel az egész kapcsolat témával.
Újabb roham jön rám, egyre nehezebben tudok levegőért kapni. Haza akarok menni.
A víztől csúszós kezekkel húzom elő a teljesen átázott nadrágomból a telefonomat, amiről teljesen megfeledkeztem. Kezeim remegnek mialatt próbálom megnyomni a felzáró gombot, s csendben szitkozódok.
Akárhogy nyomkodom, a telefonomnak lőttek. Ingerülten hajítom neki a csempének azt, fejemet pedig a falnak verem többször egymás után. Nem is érzem annak a fájdalmát, még a mobilom sem érdekel aminek valószínűleg már a képernyője is betört, egyedül az előbb lejátszódott jelenet pörög le a fejemben újra és újra - ezzel újabb könnyeket kifacsarva magamból.
Hogy fajultam én idáig? Egy olyan fiú miatt zokogok akiről semmit sem tudok. Olyasvalaki miatt, akit pár napja ismerek, és mégis most itt tátong egy hatalmas lyuk a mellkasomban.
Összerezzenek amikor váratlanul fény borul a helyiségre, s röhögő fiatalok hangját hallom. Egy pillanatra lever a víz, aztán villámgyorsan kidörzsölöm a szemeimből a könnyeket, és felkapva az elromlott telómat kiviharzok onnan. Érzem a hátamon a tinédzserek lenéző pillantásait mialatt elhaladok mellettük. Várok arra, hogy esetleg beszólnak vagy valami, de szerencsére semmi ilyesmi nem történik.
A kinti levegő nem mondható hidegnek, de így, csurom vizes ruhákban nem túl kellemes mászkálni. Az az egyetlen szerencsém hogy - kivételes alkalmak egyike - tudom merre kell mennem hogy visszajuthassak a sátramig. 
Nem túl hosszú az út odáig, ráadásul rengeteg emberrel találkozok eközben, mégis úgy érzem mintha senki sem lenne körülöttem és egy sivár vidéken sétálnék. Testileg, és lelkileg is egyedül. 
Nekem ez a fiú volt a menedékem az eddig itt töltött idő alatt, még akkor is ha egy csomószor elhatároztam hogy nem szeretnék többet találkozni vele - hiszen utólag belegondolva nem voltam magamnál.
Amikor vele voltam teljesen másnak éreztem magamnak, nem egy átlagos lánynak akinek szerencséje van ha 1 évben kétszer van az életében egy olyan srác aki képes küzdeni érte. Nem, végre azt éreztette velem valaki hogy más vagyok. Nem átlagos lány, nem egy ribanc, hanem különleges.
És eddig tartott. Elveszett az értelme, én pedig újra senkinek érzem magam.
Ahogy beesek a sátramba, ledobálom magamról a nedves ruhadarabokat és helyette a kezembe akadó első kényelmes pólót aggatom magamra.
Nyakig felhúzom a hálózsákomat, s csak bámulok a sötétségbe. Kint mindenki bulizik, iszik, jól érzi magát, én meg ismét a sírás határán fekszek egyedül a lelkembe maró gondolatokkal. Tudom, a magány relatív fogalom, én mégsem vagyok képes felfogni hogy valaki számára hogy lehet megnyugvás. Elözönlenek a gondolatok, és rossz gondolatai még a legjobb embereknek is vannak.
Lehunyom a szemeimet, de ezzel rosszabbá teszem a helyzetet. Vállaim megrázkódnak, a könnyek pedig újra felülkerekednek rajtam.