20. Rész - Tortúra

Miután elhangzik Liam szájából az utolsó mondat, a mosolya eltűnik, s végleg ott hagy engem.

Nem próbálok meg utána menni, ugyanis azzal máris elveszteném a fogadást és akkor soha nem tudnám meg hogy mi az a dolog amit megtudok róla ha ő veszít.

De hiába, nem csak ő van tisztában azzal hogy én fogok veszíteni. Most még mégis bennem él a versenyszellem. Húzom ameddig csak tudom, bármennyire is hasogat az az üresség bennem.

Egy ideig még nézem meg-megingó, távolodó alakját, aztán visszamegyek Bellához, meg az időközben előbukkant többiekhez.

Mindannyian fáradt arckifejezéssel ücsörögnek a sátrak közötti pokrócon, és eszegetik a Dylan által idehozott kaját. Több mint valószínű hogy mindannyian végignézték az előbbi párbeszédet, habár nem hallhattak belőle sokat.

Gyomrom megkordul a gyrosos pitákat elnézve,ezzel figyelmeztetve engem arra hogy ennem kellene végre már valamit.

- Na, mi újság? - ülök le Shelley és Sam közé, s felkapom a saját adagomat az ahhoz tartozó pepsivel. - Dylan nem nagyon tudta elmondani mi volt tegnap.

- És azt hitte hogy én majd eltudom? - nevet fel rögtön, tartva a szemkontaktust a haverjával.

- Oké, hagyjuk akkor. - csóválom meg a fejem egy halvány mosoly kíséretében, és beleharapok a gyrosba.

A következő kérdésem az lenne, hogy a koncert milyen volt. Már a számat is kinyitom hogy rákérdezzek, de az utolsó pillanatban oldalba könyököl Shelley, én meg azonnal észbe kapok. Na szép volt, 1 másodperc választott el attól hogy megint kialakuljon egy vita köztem meg Dylan között.

Hálás pillantást vetek a barátnőmre,  azonban akkor ő már nem néz rám, hanem visszatér az ebédjéhez.

- Mit fogunk még csinálni estig? - sóhajt fel Phoebe. - Még arra is lusta vagyok hogy megnézzem a programokat.

- Körülnézünk, nem kell mindig azt a hülye papírt forgatni. - áll elő az észérvvel Shel, amivel szokás szerint mindenki egyetért. - Gyerünk, fogjátok a kaját.

Mindannyian úgy nézünk a lányra mintha idióta lenne amikor feláll a helyéről, és kezében a gyrossal meg a colával arra vár hogy mi is ugyanezt tegyük.

- Nem lehetne hogy megegyük először? - húzom fel a szemöldököm értetlenül.

- Hogy addig mindenki még jobban bepunnyadjon és elaludjatok itt nekem? Nem. Na, seggeket fel.

A szőkeség testvére valami olyasmit motyog nekem hogy nem normális a nővére, de végülis hallgat rá és nemsokára már menetre készen vagyunk. Addig sem gondolok Liamre, veszem tudomásul az egyetlen előnyös okát annak hogy nézelődni fogunk.

A legtöbb épp eszű ember viszont most nem sétálgat, hanem vagy a sátorban alszik, vagy a bárpultok árnyékában koktélozik, vagy fürdik, akár a tónál, akár a csúszdaparknál. Erre itt vagyunk mi, akik sétálnak a legnagyobb melegben. Mire ezzel végzünk lefogom izzadni az alapozómat.

Shelley kapcsol valami zenét a telefonján amikor elindulunk hogy azért mégse totál csendben kullogjunk, de 1 percnél tovább sem tudom azt élvezni.

Legjobb barátnőm karol belém, s biztos távolságban hátrébb ránt a többiektől hogy ők ne hallják amit mondani fog.

- Na, mi volt? - néz rám csillogó kék szemeivel.

- Fogadtunk.- rántom meg a vállaimat.

Nagyvonalakban összefoglalom neki hogy miről is szól ez a fogadás, amit nagy nehezen de megpróbál befogadni.

- Veszíteni fogsz. - jelenti ki a nyilvánvaló tényt. - Ugye tudod?

- Kösz Bella. - röhögök fel kínosan.

- Hé, figyelj. Akár veszítesz akár nem, mindenhogy te jössz ki belőle jól. Gondolj bele! Ha nyersz megtudsz róla valamit, ami valószínűleg jó rád nézve, különben nem ment volna erre. Ha pedig veszítesz akkor megfektet.

- Hogy mi? - torpanok meg egy pillanatra, és nagyokat pislogva nézek a feketeségre. - Nem emlékszek rá hogy ilyet említettem volna.

- Te olyan hülye vagy. - kuncog fel. - Azt mondtad mosolygott amikor azt mondta. Tök egyértelmű!

- Vagy csak a te fantáziád túl élénk. Ne tömd tele a fejem ilyenekkel.

- Hát jól van, de ha nekem lesz igazam akkor beszállsz az új telómba.

- Baszki! Bella, add ide a telefonod!

Fel sem fogom hogy mit is mondott az előbb, most egyedül az lebeg előttem hogy fel kell hívnom anyát mindenképp, ugyanis engem nem fognak tudni elérni.

A lány amolyan "most már hivatalos hogy nem normális ez a nő" fejjel nyújtja át nekem a mobilját, aztán felgyorsítja a lépteit hogy beérjük a többieket. A gyors léptektől remeg a kezemben a készülék, s csak remélni merem hogy anya nevére nyomok rá a sok másik név között.

- Szia Bella! - szól bele izgatottan. - Mi újság? Hogy vagytok? Jól érzitek magatokat?

- Anya, én vagyok az. Csak azért hívlak hogy ha akarsz valamit akkor Bellát hívd, vagy Dylant, vagy aki épp felveszi, mert én... - sóhajtok - ...tönkretettem a telefonom.

- Hogy mi? - fagy le egy pillanatra - Mit csináltál?

Feszengésem jeleként a tarkómat kezdem el masszírozni, főleg hogy még legjobb fiúhaverom is idecsapódott mellénk. Fekete napszemüvegét lejjebb nyomva néz rám, és várja a folytatást. Igen, sejthettem volna hogy meghallotta a "tönkretettem a telefonomat" kifejezést. Bezzeg amit tényleg hallania kellene azt sosem érti.

- Fürödtem, és beleejtettem a zuhanyzóba. - mondom, mire Bella hangosan elröhögi magát.

Legszívesebben kinyírnám a lányt. Mit várt, hogy közlöm az anyámmal hogy levetkőztetett egy srác akit alig ismerek, aztán a ruháinkon taposva megujjazott? Ó, és mindeközben ázott el a telefon amit természetesen a gatyámban felejtettem. Azért annyira még nem bolondultam meg hogy elmondjam az igazságot.

- De béna vagy. - kuncog fel a fiú, s átveti jobb karját a vállamon, a jégkásája szívószálával meg majdnem kiböki a szemeimet.

Mellesleg fogalmam sincs honnan szerzett jégkását, de bunkóság hogy nekem nem vett. Teljesen megfeledkezek arról hogy anya még a vonalban van, olyannyira hogy visszaadom Bellának a mobilját, Dylan kezéből meg kiveszem a színekben úszó italt.

A feketeség értetlenül a füléhez emeli a telefont, egy ideig hallgatja, aztán elrakja a zsebébe.

- Nem zavart hogy épp beszélt anyud? - vonja fel a szemöldökét.

- És az nem zavar hogy az én piámat iszod? - csatlakozik a vallatáshoz a fiú is.

- Az előbbi jobban izgat. - mosolyodok el, és hangosan szürcsölni kezdem a jégkását a fekete lencsékbe bámulva.

- Tied lehet, szívesen odaadom. - húzza fel az orrát gyerekesen, szavai bűzlenek az iróniától.

Úgy teszek mintha nem venném észre benne, ezért egy szimpla köszivel elintézem, és tovább iszok. Legalább ez lehűti a hőségtől felmelegedett testemet, mégha kis időre is.

Körülbelül még 10 percig gyalogolhatunk a sivárságban, amikor Shelley megtorpan egy vízi focilabdapálya előtt.

- Ez tökéletes lesz! - csapja össze a tenyerét, szemei pedig csillognak ahogy a félmeztelen pasikat veszi szemügyre.

Én is eltátott szájjal nézek össze Bellával meg Phoebe-vel, míg a velünk lévő két srác természetesen lehurrog minket.

- Én nem focizok buzikkal. - fonja össze mellkasa előtt a karját Sam, majd Dylant is oldalba böki hogy utánozza őt.

- Azért mert valaki jól néz ki akkor rögtön már buzi is? - kérdem.

- Nem, néz csak ránk. - ego a köbön - De ezeken feszül a gatya, ez undorító. Jó hogy nem fecskében rohangálnak. Nem fogok velük játszani.

Mindannyian úgy nézünk a két srácra mint két gyilkosra. Végülis, valamilyen értelemben azok: megölték a hangulatunkat.

Pedig egyből arra gondoltam hogy felszedek innen valakit, és féltékennyé teszem Liamet hogy ő veszítsen. Ez a hülye fogadás kegyetlenné tesz engem. De a srácok makacsságának hála tovább sétálunk, és mikor legközelebb felnézek a földről már a rózsaszín szektorba lépünk át - ami a lehető legmesszebb van a mienktől.
Itt két oldalról locsolócsövek fújják ránk a permetszerű vizet, ami annyira jól esik ennyi gyaloglás után, hogy fogom magam és elterülök a földön. Lehunyt szemekkel élvezem az arcomba verődő vizet, ha tehetném itt maradnék egészen az Arctic Monkeys koncertig.
- Sierra? - kuncog fel Phoebe.
- Hm? - kérdezek vissza továbbra is csukott szempárral. - Én itt maradok.
- Nem rossz ötlet. - csatlakozik hozzám Dylan is, és ahogy ezt megteszi kihasználom a helyzetet-pontosabban párnának használom a hasát. - Nem megyek megint kilométereket a semmiért.

Fogalmam sincs mi történhet ez után, hiszen a hangok eltompulnak körülöttem, látószervem meg olyannyira elnehezedik hogy képtelen vagyok tovább nyitva tartani. Elmenekülök a forróságtól és a gondolatoktól, az álmokba.

*

Arra ébredek fel hogy a nap nem tűzi tovább a testem, én viszont teljesen leizzadtam. Vörös hajam a tarkómra tapadt, homlokomról meg még mindig folynak lefelé a verejtékcseppek.

Kábán felemelem a jelen pillanatban túl nehéznek tűnő fejemet a fiú hasáról, jobb kezét pedig ellököm a derekamról hogy feltudjak kelni. Erre ő is felébred, s olyan lendülettel ül fel hogy lepottyan róla a napszemüvege. Úgy tűnik nem csak az én reakcióm volt az a bizonyos "most akkor hol vagyok". Szemei dörzsölgetéséhez társul a hosszasra elnyúló ásítása, csak azután emeli rám aranybarna tekintetét.

- Többek? - kérdi fáradt, rekedtes hangon.

- Hívd fel őket. - vonom meg tehetetlenül a vállaimat.
Pár másodperces fáziskésés után megrázza a fejét - valószínűleg azért hogy visszatérjen a valóvilágba - aztán a füléhez emeli a telefonját.
Ameddig valamelyik barátunk válaszára várok, jobban körülnézek a rózsaszín területen.
Szürkület festi be az eget, amiből arra következtetek hogy 9 óra felé lehet, maximum fél 10. Jobbra tőlem gyorskajáldák sokasága húzódik elég sokáig, amik padjain már csak pár fiatal ücsörög. A többség gondolom már a koncertekre készül. Nekünk is azt kellene tennünk.
De nem, mert a saját szektorunktól a lehető legmesszebb vagyunk, a haverjaink pedig szépen itt hagytak minket a semmi közepén.
- A 3. hamburgeresnél ülnek. - bök oldalba a fiú hogy figyeljek, aztán magával húzva talpra állunk. - Szerencséjük hogy nem hagytak itt.
- Uh, jó, menjünk, úgyis szomjan halok. - indulok el rögtön, viszont egy idő után észreveszem hogy Dylan nem jön mellettem.
Homlokomat ráncolva fordulok vissza, s ameddig várok arra hogy elmondja miért nem mozog, a tarkómat kezdem masszírozni. A sok fekvéstől nagyon elzsibbadt, csodálom hogy még tudom egyenesen tartani.
- Miért nem jössz? - rántom fel a szemöldököm.
- Mert a másik irányba kell menni.
- És ezt előbb nem tudtad volna közölni? - sóhajtok fel nyűgösen, majd olyan halkra veszem a szitkozódásaimat amennyire csak tudom, és ezúttal már a jó irányba kezdek el lépkedni.
Dylan próbálja felvenni a tempómat, ami valljuk be lehetetlennek bizonyul. Amikor nyűgös vagyok akkor valahogy minden felfokozódik, nem csak az érzéseim, hanem a sétálásom gyorsasága is. Olyannyira hogy körülbelül 5 perccel később ér ide hozzánk, amikor én már rég a kólámat iszom.
- Köszi, hogy megvártál. - esik be lihegve Phoebe mellé.
A lány épp hogy arrébb tudja rántani az italát hogy ne boruljon ki az egész tartalma.
- Tessék, kiengesztelésképp adok inni. - tolom elé a papírpoharat, amibe körülbelül fél korty van hátra.
Valami olyasmit motyoghat az orra alatt hogy "nagyon rendes tőled", de nem igazán figyelek már rá. Sokkal inkább leköt Sam telefonjának a képernyője, amin a ma esti koncerteket bújja.
- Találtál valamit? - kérdem, s hogy jobban lássak a vállára támasztom az államat.
- Ahol most vagyunk valami karaoke est lesz, a saját szektorunkban Tove Lo, a pirosban pedig Sex Pistols.
Az utóbbi bandanév hallatán hatalmasat dobban a szívem. Ott lesz Liam.
A tegnap folytatott beszélgetésünk úgy játszódik le a fejemben mintha hangrögzítővel felvettem volna, és most egyszerűen csak lejátszanám.
"Tudod..punk zene, Sex Pistols, The Damned, The Clash, Ramones...én ez vagyok. Nem hülyeségből nézek ki úgy ahogy."
- Valaki eljön velem a Sex Pistols-ra? - csúszik ki a számon továbbra is dübörgő szívvel.
Reménykedve nézek körül a társaságunkon, azonban az értetlen fejeken kívül semmit sem látok. Egyedül Bella tekintetében jelenik meg az a bizonyos "ja igen, tudom miért akarsz elmenni egy punk banda koncertjére" kifejezés.
- Azt hittem te inkább buliznál Tove Lo-ra, mint egy pu... - kezdi Dylan, aztán maga elé bámulva elhalkul - Ja. Már értem.
Magam sem tudom miért, de fülig pirulok már a gondolatba is, hogy újra láthatom. Legjobb barátnőm szavai kavarognak a fejemben a fogadásunkkal kapcsolatban. Amióta megláttam őt azóta minden nap elképzelem a pillanatot ahogy magáévá tesz.
Mégsem adhatom fel rögtön első nap, legalább egy kicsit húznom kell az agyát.
- Majd én elmegyek veled. - jelenti ki Sam. - Inkább mint egy Tove Lo. De csak figyelmeztetlek, hogy én 5 perc után eltűnök egy csajjal.
Kezdeti mosolyom lehervad az arcomról. Nem csak én, hanem rajtam kívül Shelley és Bella is fájdalmasan Phoebe-re pillant, aki leszegett fejjel próbálja visszafojtani a sírást.
Ilyenkor úgy pofán verném Sam-et, nem hiszem el hogy még mindig ennyire nem lát. Valamit kellene most mondanom, nem?
Megforgatom a szemeimet, ezt követően pedig kézen ragatom a szőke srácot, és erőteljesen kirángatom a padok közül. Érzem magunkon barátaink égető pillantásait, főleg Phoebs-ét, mégis igyekszek nem arra koncentrálni, hanem a hatalmas zöld szemekre amik ijedten bámulnak rám.
Ettől elbizonytalanodok egy másodpercre, de gyorsan észbe kapok.
- Mégis mi a szar bajod van Phoebe-vel? - sziszegem idegesen.
A fiú hatalmasat sóhajt a kérdésemre, és megajándékoz egy rohadt bunkó nézéssel. Pontosan olyan, mint amikor olyan témát hozol fel valakinek amivel már töke tele van - félig elfordul, nagy levegőt vesz, felhúzza a szemöldökét aztán nagy nehezen visszafordul felém.
- Már neki is elmondtam nem egyszer, hogy én nem tudom elkötelezni magam. Rendes lány meg minden, jó haver, de csakis haver. - hadarja el frusztráltan.
- De úristen, ha tudod hogy odavan érted miért kell előtte mondogatni hogy csajjal leszel éjjel? - túrok a hajamba hogy levezessem az ingerültséget, ha már nem pofozhatom fel.
- Hogy lássa hogy egy tuskó vagyok és könnyebben elengedjen. - rántja meg a vállait.
- Akkora gyökerek vagytok ti fiúk. - nézek végig rajta undorodva - Ne gyere el velem a Sex Pistols-ra, jó? Nem kell, elmegyek egyedül.
És ez a végszavam. Ahogy elhagyja a számat az utolsó szó is, visszamegyek a lányokhoz-akik már indulásra készen állnak-és beléjük karolva ott hagyjuk kettesben a két fiút.
Remélem azért okoztam neki bűntudatot. 
Mondjuk Dylan-t most sajnálom, őt nem kellett volna olyan csúnyán hátrahagynom, de legalább nem vele vesztem össze megint.

A területünkhöz visszafelé menet elmesélem a lányoknak hogy mi történt, s miután Phoebe is nagyjából megnyugodik lelkileg, készülni kezdünk az estére.

*

Bűntudat nélkül karolom át az ismeretlen fiú nyakát, s felhúzom magamat hozzá egy csókért. Ajkainak íze mentolos, kellemes érzést vált ki belőlem, mégsem tudok eltekinteni attól a ténytől hogy ő nem Liam.
Miután a lányokkal elkészültünk, ők elkísértek engem a piros területre, és itt is maradtak velem ameddig nem csapódott hozzám egy egyén - pontosabban az, akivel most táncolok - aztán elmentek a Tove Lo koncertre. Már vagy 20 perce táncolhattunk mindenféle szó nélkül, amikor megláttam a Punk-ot a tömegben, onnantól kezdve meg már negyed órája csak húzzuk a másik agyát, elég kegyetlen módszerekkel.
Ő pár méterre táncol valami másik csajjal akivel mostanra valószínűleg egymás szájában turkálnak, a fiú pedig élvezettel tapizza a kurva testének minden szegletét.

A hasamba szúró fájdalom miatt megszakítom a csókunkat, és elnézek feléjük. Továbbra is borzalmas érzés látni ahogy a fenekét markolja, és a nyakát szívja. Nekem kellene ott lennem.

Gyerünk Sierra, egy szavadba kerülne és már téged kényeztetne, menj oda, szard le a fogadást.

A büszkeségem viszont nem hagyja hogy ezt megtegyem.

Lenyelem a könnyeimet, majd nagy nehezen elfordítom róla az arcomat és megpördülve nekidörgölőzök a srác keménységének. 

Ő meglepetten nyög egyet, derekamra vándorolt kezeivel pedig közelebb húzza magát hozzám. 

Úgy mozgatja tánc közben a csípőjét ahogyan én is, teljesen hozzam igazodik. Szaggatott lélegzetvételét érzem a nyakamnál, amiről nem sokkal később elsöpri a zavaró hajszálakat, és nedves puszikkal halmozza el a csupasz felületet.

A legkellemetlenebb az egészben az, hogy egyáltalán nem izgat fel, de mégcsak nem is élvezem. Többször lehunyom a szemeimet, és azt képzelem hogy Ő az, de eddigi érintései annyira beleégtek az agyamba hogy 100 közül is felismerném melyik tapintat az övé. 

A tömegben ismét Liam arcát kezdem el keresni, csakhogy ezúttal nincs szükség keresésre.

Elkerekedett szemekkel állítom meg csípőm ringását, s visszafojtott lélegzettel figyelem ahogy a partneremhez kezd beszelni, oldalán a szőke stricijével.

- Csatlakozhatunk? - villantja rám a szemeit, mire kiráz a hideg.

- Miért ne? – kuncog fel ittasan a továbbra is hátulról nekem simuló egyén.

- Ha most hozzám érsz, tudod hogy vesztettél, ugye? – nyelek egy hatalmasat amint elem sétál.

Minden egyes porcikám remeg azért hogy elhúzzon ettől a pasitól akinek még a nevét sem tudom, és simítsa végig utána sóvárgó testemet.

- Nem fogok hozzad érni. 

Ördögi mosolyából ítélve tökéletesen elégedett magával. Elégedett azzal, hogy fájdalmat okozhat nekem és ezzel közelebb juttassa magát a nyereséghez. 

A szemeim láttára rántja magához a lányt, és nyelvével végig úgy tevékenykedik a szájában, hogy az én szemeimbe néz.

Keserű íz tölti meg a számat, gyomromba meg mintha sorozatos ütéseket vinnének újra és újra. Bosszúból én is smárolni kezdek a fiúval akit kifogtam, csókolózás közben pedig megragadom a csuklóját és lefele nyomom a kezeit hogy Liam jól lássa ahogy megmarkolja a fenekemet. Ez olyan erőteljesre sikerül, hogy az este folyamán először nyögök fel az érintésére. Alsó ajkába harapok ahányszor ezt megismétli, és csak remélni merem hogy a Punkot megeszi a penész. Csak azért sem nyitom ki a szemeimet, lássa, hogy élvezem.