29. Rész - Olvad a jég

Körülbelül negyed óra elteltével lépteket hallok, melyek egyre hangosabbá válnak. Nagyokat pislogok, s mozgásra bírom elzsibbadt lábaimat. Mindenem sajog ahogy felkelek a kanapéról. Ha Niall nem állna szorosan mellettem, akkor eldőlnék mint egy darab fa és szépen bevágnám a fejem a padlóba. Egyszerűen annyira gyengének érzem magam, nem csak lelkileg, hanem testileg is. 7 nap alatt aludtam összesen körülbelül 20 órát. És nagyon úgy tűnik hogy most jön ki rajtam. Most, amikor a legerősebbnek kellene lennem hogy a megtudtak ellenére Liam mellett tudjak állni.

Lenyelem a gombócot a torkomban. Szüksége van rám, bármennyire is elakar üldözni holnap.

Miután visszanyerem az egyensúlyomat megindulok a hangok irányába, így pont a kanyarban találom szembe magamat punkommal. Frusztrált ábrázata kissé enyhül mikor meglát, izmos karjait kitárva von magához. Erősen fon körbe, úgy, mint aki többet nem akar elengedni. Ettől a gyengédségtől újabb könnycseppek telítik meg látószervemet. Lehunyom a szemeimet, s arcomat belefúrom a mellkasába. Vadul dobogó szíve fokozatosan csillapodik.

- Minden oké? - motyogom.

Nem válaszol rögtön. Már kezdem azt hinni, hogy nem is értette mit kérdeztem, de aztán alig hallhatóan megszólal.

- Igen.

Az ajkamba kell harapnom hogy ne áruljam el miket mondott Niall. Megígértem neki, hogy nem teszem. Szóval hallgatok, és igyekszem elhitetni Liammel hogy nem tudok semmiről. Mégis, mintha ezer kicsi tűvel szurkálnának folyamatosan a bőröm alá, s a szívembe. Fáj hogy még mindig hazudik nekem. Újabb próbát teszek.

- Biztos? - ránézek. Kibontakozok az öleléséből.

Kezeit leejti a teste mellé, barna szemei alaposan végigmustrálják az ábrázatomat. Megdermedek. Talán észrevett valamit?! A következő pillanatban elnéz a vállaim felett, valószínűleg oda ahol a szőke haverja áll. Igen, észrevett. - igazolódik be a sejtésem.

Az izmai ugyan megfeszülnek a kezén, ám ahelyett hogy kikelne magából és ordítozni kezdene, csak sóhajt egyet és megnyomkodja az orrnyergét.

- Mennyit mondott el neked? - kérdi, folytatva előbbi tevékenységét.

Lábaim megremegnek alattam, segítségkérően pillantok a hátam mögé. A punk veszi a célzást, hangtalanul mellém siet és szembenéz a sráccal. Megkönnyebbülök amiért nem látok rajta semmiféle neheztelést.

- Tegnap meséltem Sierrának Zaynről és...

- Nem téged kérdeztelek, Niall. - fújtat, abbahagyja az orra nyomkodását. - Hagyj minket egyedül.

Parázsló szemekkel néz a fiúra, egészen addig ameddig az el nem hagyja a helyiséget. Sietve tűnik el a kanyarban, vissza sem néz ránk.

Mély levegőt veszek mielőtt beszélni kezdek. Ahogy csak mondom és mondom a dolgokat Liamnek, érzem ahogy a hatalmas nyomás lekerül a mellkasomról. Mire a végére érek, nyoma sem marad.

- Kérlek ne legyél dühös rá, Liam! - megragadom a kézfejét, s nyugtatólag összekulcsolom az ujjainkat.

Gondterhelten néz le a kezeinkre, aztán vissza a szemeimbe. Tekintetemmel fogva tartom, minden erőmmel a nyugodtságot sugárzom.

- Miért nem gyűlölsz?.

A hang ami elhagyja ajkait annyira idegen, annyira megtört, hogy úgy érzem felhasad a szívem amit eddig tűk szurkáltak. Közel vagyok ahhoz hogy újra elsírjam magamat. Itt van a nyelvem hegyén az az egy szó amivel megválaszolhatnám a kérdését, de egyszerűen annyira félek hogy ez nem viszonzott, hogy képtelen vagyok kimondani.

- Mert... - kezdem, valami máson gondolkozok. Mégis az csúszik ki a számon. - ....mert szeretlek.

Ahogy kimondom meg is bánom. Mintha forró vízzel leforráztak volna, most pedig bőröm minden szeglete tűzben égne. Hosszú óráknak tűnő másodpercek telnek el, mire Liamnek eljut az agyáig amit mondtam.

Száját alig láthatóan eltátja, arckifejezése egyértelműen döbbenetről árulkodik. Ezt képtelen elrejteni.

Kérlek, mondj valamit az ég szerelmére! Most vallottam neked szerelmet!

Állom elképedt, égető tekintetét, s már épp azon vagyok hogy elbőgöm magam, amikor megrántja a kezeit, és megcsókol.

Karunkkal átöleljük egymást, egyre éhesebben, mohón csókolózunk, mint ismeretségünk első napjaiban; nem szégyelljük magunkat - egyébként is, nincs ki előtt.  Érzem, hogyan hatol be Liam nyelve a számba, és megérinti az enyémet. Aztán egyszeriben jobban érzem magam, mert elmenekülök az előbb létrejött rémületem elől a cigarettaízű száj meleg sötétjébe.

A bizsergető érzés egyre erősebb lesz, a mellkasomból szétárad a testemben, végig a karomban, a lábamban, míg végül minden porcikámat elönti a forróság. Már-már fulladás-szorosan összesimulunk. Majd percek múltán lihegve megszakítja a csókunkat, s nekidönti homlokát az enyémnek.

- Mire gondolsz most? - kérdi.

Meglep a kérdése, először nem tudok megszólalni. Kiráz a hideg, mikor leheletét érzem ajkaimon.

- Arra, hogy...hogy... - keresem a szavakat. Nem gondolok semmire. Rá koncentrálok. Csakis rá.

- Hogy?

- Mit csinálsz velem? - nyögöm ki.

- Valóra váltom az álmod ami odakint nem fejeződött be. - suttogja, fejét a nyakamba temeti. Fogai először fájdalmasan karcolják a bőrömet, majd nyelvével tompít a fájdalmon.

Liam az enyémnek tolja a csípőjét. Azonnal szaporábban kezdem el venni a levegőt. Tisztában vagyok vele, hogy nem csak egy árva véraláfutás fogja ezután díszíteni a nyakamat. Akaratlanul is hátradöntöm a fejem hogy több hozzáférése legyen hozzá. Erősen belemarkolok a hajába mialatt kényeztet, sóhajaimat képtelen vagyok visszafogni.

- Liam...ugye tudod, hogy bármikor jöhetnek a többiek? - préselem ki magamból nagy nehezen, amikor kihúzza a pólómat a nadrágomból.

- Tudom. - morogja.

Hát, oké.

Egy szempillantás alatt emel meg, s elcipel a kanapéig, ahová lefektet. Lábaim közé furakodik. Mindezek alatt egyszer sem válunk el egymástól, még akkor sem amikor a nadrágommal bajlódik.

Nagy nehezen feljebb emelkedek hogy én is hasonlóképp tegyek. Mikor ez sikerül, tenyeremet merevedésére csúsztatom. Felmorog, még mielőtt elhajíthatnám a nadrágját kihúz a farzsebéből egy óvszert, s fogaival széttépi a kis zacskót.

Felhúzom a szemöldököm.

- Arra nem lesz szükség. - fülig pirulok a saját megjegyzésemtől. - Szedek fogamzásgátlót.

Elégedett mosoly kúszik az arcára, a másodperc törtrésze alatt pedig már a zacskó is a ruhadarabok sorsára jut.

Magamba folytok egy szisszenést, mikor lekerül mindkettőnkről a fehérnemű, ő meg elmerül bennem. Nyomban elveszítem a józan ítélőképességemet. A tarkójánál fogva húzom jobban magamhoz. Betegesen szükségem van a közelségére, még ennél is jobban. Zihálok, izzadt testünk egyre sűrűbben nyomódik egymásnak.

Lángban égek a csókoktól a számon, az arcomon, az állkapcsomon. Nagyobb nyögés hagyja el ajkaimat, mikor Liam a fenekem alá nyúlva felfelé billenti a csípőmet. Belekapaszkodok kidudurodó bicepszébe, mandula alakú körmeimmel mélyen belevájok a bőrébe.

Azt hiszem hogy ennél jobb már nem is lehetne, de ekkor alhasamban elkezd feloldani a csomó, és lábujjaim begörbülnek.

- Bébi... - Liam hangja olyan mintha a távolból szólna, pedig pontosan a fülemhez hajol. Beleharap a fülcimpámba.

Jobb kezét becsúsztatja közénk, én meg rögvest csillagokat kezdek látni ahogy masszírozza a csiklómat. Hangosan megyek el, míg ő szorosan a homlokomnak nyomja az övét. Szemei lecsukódnak az élvezettől, öblös nyögése kíséri belém lövellő ondóját.

Pár csípőmozgást még elvégez mielőtt kihúzza magát belőlem, s az oldalára gurul. Szembefordulok vele, nagyokat pislogva nézek rá, almácskáim rettenetesen égnek. Elmosolyodik, majd hatalmas tenyerei közé veszi az arcomat, és puhán megcsókol. Ajkai sokáig időznek az enyémeken, piercinges nyelve gyengéden simogatja szájam ívét. Végül elhúzódik.

- Én is.

Barna szemei teli érzelemmel figyelnek, amit eddig még sosem tapasztaltam nála. Szeret! Úgy visongok belül akárcsak egy 5 éves kislány. Lehetetlen letörölnöm az arcomra kúszó vigyort.

Melegséget árasztó felsőtestéhez dörgölőzök, míg ő nevetve végigsimít a combomon, s a derekamnál belecsíp a bőrömbe. Erre összerándulok, bár továbbra is ott marad ábrázatomon a mosoly.

Amióta csak ismerem ez az első olyan pillanat, hogy igaznak is érzem. Már nincsenek előttem eget rengetően fontos titkai, gondosan felhúzott álarca pedig lehullott. Büszkeséggel tölt el, hogy én lehetek az életében a lány aki ezt elérte.