30. Rész - Elkerülhetetlen

Már szürkület uralkodik a városon amikor belépünk a dohos tetoválószalonba. Fluoreszkáló fények irritálják látószervemet, a gyomorforgató szagok pedig leginkább rothadó ételre emlékeztetnek. Nem hiszem el, hogy egy rohadt ablakot nem tudnak kinyitni.

A helyiségben nem tartózkodik más, csak a nagydarab férfi, aki épp a műszereit tisztogatja. Az ajtócsapódásra leereszti kezeiből a kütyüt, arcára hatalmas vigyor kerül. Sárga fogai összevissza állnak a szájában, kiráz tőle a hideg. Közelebb lépek Liamhez, aki automatikusan a derekam köré fonja a kezét. Merészség volt tőle, hogy eljöttünk Nialltől, de ő nem az a fajta aki annyira fosik hogy egy ház falai között megbújik. Először egyedül akart jönni, azt meg nem akartam hagyni. Harry meg csak úgy hozzánk csapódott, mert ő is akar tetováltatni.

- Szevasz, Liam! - lép közelebb hozzánk a fazon, nagy tenyereivel pedig vállon veregeti a fiút.

Erre arca fájdalmasan eltorzul, egy másodpercre meginog az egyensúlya, rám nehezedik. Helyette is felszisszenek, tekintetemet egyenesen meglőtt vállára vezetem.

- Mi történt? - húzza fel a szemöldökét a tetováló, kezét meg úgy húzza hátra mintha forró vízbe nyúlt volna.

- Se...semmiség. - böki ki punkom miután visszanyeri egyensúlyát.

Egy ideig gyanakodva méregeti az arcát, majd felsóhajt, s az asztal melletti székre int.

- Mi lesz? - kérdi.

Miközben Liam helyet foglal a székben, a pasi gumikesztyűt húz a kezeire. Harry mellém nyomul, hogy jobban lássa a fejem felett lévő képet, amin tetoválásminták vannak.

- Az alkarra a woodstock felirat. - válaszol a punk.

- Te szemét, voltál a woodstockon?! - kiált fel a fazon, amit recsegő röhögése követ.

Senki nem röhög vele, bár ez nem igazán izgatja. Magában jót szórakozva mossa át Liam alkarját a fertőtlenítővel. Kész csoda, hogy van még hely a bőrén.

El kell fordítanom a fejem amikor a kütyü zúgni kezd, a tű pedig beleszúródik a bőrbe. Hülye tűfóbia.

Harry felkuncog a fejem láttán.  Pólójából cigiszag szivárog felém, ez pedig eszembe juttatja milyen rég cigiztem. Az eredeti cél az lett volna hogy leszokok, most mégis annyi minden zúdult rám, hogy jól esne egy csikk.

- Van cigid? - hallom a saját hangomat.

- Van. Menjünk?

Mielőtt rábólintanék, elkapom Liam tekintetét. Arcvonásai lágyak, ezúttal semmi jelét nem látom a féltékenységnek. Biccentésével jelzi, hogy menjünk.

A szalon falának támaszkodok, egyik lábamat felhúzva bámulok át a kihalt utca túloldalára. Már lámpák világítják meg a szűkös helyet, de még így sincs elég fény ahhoz hogy megtaláljam a táskám mélyén rejtőző öngyújtómat. Épp elkérném Harry telóját hogy világítson, amikor váratlanul a számba nyomja a csikket, a saját gyújtóját pedig elé tartja. Felsóhajtva eresztem el a táskámat, fejemet a falnak döntve szívok bele a cigibe. Rég nem érzett nyugodtság fut végig a testemen. Hiányzott ez az érzés.

- Köszi.

- Nincs mit. - mondja, s hasonló pózba helyezkedve mellém áll.

Percekig csendben állunk, mindössze a főútról idehallatszódó autók zaja hallható. Kezd kínossá válni a helyzet. Ezt gondolom Harry is érzékeli, hiszen az elmúlt 5 percben folyamatosan rakosgatta a lábait, hol fel a falra, hol vissza a földre.

- Te milyen tetkót akarsz? - kérdem, miközben elnyomom a cigarettacsikket a kuka tetején, s kidobom azt.

- Semmilyent. - vonja meg a vállát.

Felhúzott szemöldökkel fordulok felé.

- Azt hittem azért jöttél velünk hogy tetováltass.

A punk erre idegesen az ajkába harap, láthatóan húzgálni kezdi a bőrt. Csípőre csapom a kezeimet. Egyből leesik a tantusz.

- Hát persze, hogy bébiszittelni vagy itt. - jegyzem meg epésen.

- Bocs. Jobb az elővigyázatosság.

Komoran bólintok, s úgy döntök hogy visszamegyek a szalonba. Harry sietve elnyomja mögöttem a csikket, majd követ. Az ajtót becsapja egy hirtelen jött szélfuvallat, fülsértő módon dörren vissza a keretbe. Liam rámmosolyog a székből, fejével a combjára bök.

A pterodactyluszaim ismételten felélednek miközben féloldalasan elhelyezkedek a bal lábán, s egyik kezemet a nyaka köré fonom. Véletlen sem nézek oda a gépezetre, mely még mindig kitartóan zúg.

Barna szemei mindvégig fogva tartják a tekintetemet, egészen a kis csengő hangjáig, ami az imént hangzik fel a hátam mögött.

Hátranézek a vállam felett az ajtóra, amin egy kékeslila hajú fiú toppan be, ám amint meglátja Liamet megtorpan. Ezzel egy időben Liam is megfeszül, összepréseli ajkait. Ide-oda kapkodom a fejemet a kettő srác között. Tapintható a feszültség a levegőben. Harry megköszörüli a torkát, odabiccent Liamnek, aztán a elindul a fiú felé, aki villámgyorsan sarkon fordul, és kiiszkol a helyiségből. A göndör azonban kitartóan utánaered.

- Megfogja verni? - kezdek felállni Liam öléből, ő azonban megtart a derekamnál fogva. Nem válaszol nekem. - Liam! Ha azért futott utána hogy megverje, azt nem fogom hagyni! Engedj el.

Nem is adok neki lehetőséget megmagyarázni, egy nagyobb lendülettel kitépem magam a karjaiból, s nem törődve kemény kiáltásaival, elhagyom a szalont.

Vadul dübörög a szívem mialatt átfutok a kihalt utca túloldalára, ahol a két egyén áll. Harry nekiszorítja a torkánál fogva a falnak az ismeretlent, levegő után kapkodó lihegését nekem fáj hallgatni.

- Harry, engedd el!

Az érkezésemre káromkodik egyet, majd egy hatalmasat ver a színes hajú arcába. Ő felordít a fájdalomtól, orrához kapva rogyik le a kőre.

- Normális vagy?! - sikítom, azonnal közéjük ugrok.

A méregzöld szemek tele vannak durvasággal, ökölbe szorított kezein megcsillan az utcai lámpák fényében a vér. Kitartóan bámulok bele a szempárba, míg végül el nem halványul az előbbi tekintete. Aztán letérdelek a sráchoz. Szerencsétlen alig lehet 19 éves, teste pedig semmi Harryéhez képest. Egyszerűen rühellem, ha valaki a gyengébbel kezd ki.

- Megnézhetem? - nyúlok a kézfejéért, hogy elhúzzam az orra elől. Nemlegesen rázza a fejét.

Neki is, akárcsak Harrynek, zölden csillognak rémült szemei. Elképzelésem sincs mit követett el ellenük, hiszen olyan ártatlannak tűnik.

- Mi a faszt csinálsz, Sierra? - váratlanul ér Liam mennydörgő hangja. Nem nézek hátra rá, véletlen sem adom meg neki azt az örömöt. Hát még azt hogy tovább verjék ezt a szerencsétlent.

- Menj. - suttogom a fiúnak, aki rögtön feltápászkodik, s botladozva elindul a főút felé. - Ne menjetek utána.

Leporolom összepiszkolódott térdeimet, aztán szembefordulok a kettő punkkal. Mindkettejük szeme villámokat szór, főleg Liamé. Mégsem tud érdekelni.

- Én inkább azt kérdezném hogy ez mi a szar volt. Miért kell mindent így intézni? Mégis mit csinált?

Egy másodperc erejéig egymásra néznek, aztán beáll a sírni csend. Liam összekoccintja a fogait, bal karjával bekötött vállát fogja át. Látványosan vívódik magával, felteszem azon, hogy mennyit mondjon el nekem.

Fújtatva sarkonfordulok, nem várom meg az utánam indulókat. Minél előbb visszaszeretnék érni Niallhöz, bebújni egy takaró alá és aludni. Második lépésemnél azonban hatalmas, égető fájdalom nyilall az oldalamba. Megszédülve veszek egy 90-en fokos fordulatot, s még épp látom ahogy Liam villámgyorsan összerogyó énem felé rohan, s közben pisztolyt ránt elő a farzsebéből. Aztán elsötétül minden.

*

A kórházi gépek tompa csipogására magamhoz térek. Fertőtlenítő, és büdös ágyneműszag szivárog be az orromon, amitől normális esetben rosszul vagyok, most azonban meg sem rezzenek rá.

Nem érzem a testemet, szemhéjaimat pedig képtelen vagyok nyílódásra bírni. Totál belehetek gyógyszerezve, suhan át az agyamon.

De miért?

A fogaskerekek az agyamban villámgyorsan pörögnek, mígnem visszanem tér minden emlék. Pánik önt el, olyan erővel, hogy érzem megrándulni a jobb kezemet. Ám ahogy ez megtörténik felordítok. Egész felsőtestem lüktetni kezd a fájdalomtól, s könnyek csordulnak ki a szemeimből.

Valaki felnyög mellettem, megszorítja a kezemet. Felismerem az érintést. De ennek nem így kellene lennie, én nem érezhetném ezt az érintést.

Kinyitom látószervemet, ésbár először homályosan látok, még így is felismerem apa vonalait.

- A-apa? - bököm ki rekedt hangon. Még a beszédtől is olyan erejű fájdalomhullám söpör át rajtam, hogy képtelen vagyok tovább folytatni.

- Sierra. - szól hozzám megtört hangon. - Minden rendben lesz.

Az a bizonyos vészharang megszólal a fejemben, és egyszerre rengeteg kérdés is megfogalmazódik benne. A baj csak az, hogy nem merek megszólalni. Félek, nem akarom még egyszer érezni azt a fájdalmat. Szóval csak könnyes szemekkel nézek apa smaragdszemeibe, melyek tele vannak aggodalommal. Sötét karikák húzódnak vízvonala alatt, rettenetesen fáradt lehet és megviselt. Összeszorul a szívem. Ha apa így kikészült, mi lehet anyával? Egyáltalán mi történt velem? Hol van Liam? Mi történt?

- Mo-mondd el. - ennyit tudok kinyögni, hiszen a kín már jelentkezik is.

Erősen markolok apa tenyerébe, hátha enyhíthetek kicsit a fájdalmamon, de csak rosszabbodik a helyzet. Rohamosan múlnak a gyógyszerek hatásai.

Apa habozik, látószerve megtelik könnyekkel. Kisimít pár vörös hajtincset izzadt arcomból, aztán beszélni kezd lassan, hogy felfogjam a szavakat.

- Valaki behozott a kórházba, mert meglőttek, és a sérülésed nagyon súlyos, ezért meg kellett műteni a tüdődet. Még...mé-g most is életveszélyes állapotban vagy. - a plafonnak emeli a tekintetét, küszködik a sírással. Újfent megszorítja a kezemet. - Tudom, hogy most nehezedre esik beszélni Sierra, de...de ha jobban leszel tudnunk kell mi történt.