26. Rész - Niall

- Az utat nézd. - szólalok meg idegesen fél óra elteltével, amikor a srác-akinek továbbra sem tudom a nevét-már tizedjére fordítja el tekintetét az úttestről, és engem kezd el bámulni. - Mi olyan érdekes rajtam? Van valami az arcomon?

- Nem. - kuncog fel, majd visszafordul a szélvédő felé - Csak nem tudom felfogni hogy Liamnek fontos valaki.

Direkt magamba szeretném fojtani az érzéseket erre a kijelentésre, de az arcomra felkúszó pirulást egyszerűen képtelen vagyok megakadályozni. Gyorsan elfordítom a fejemet nehogy észrevegye a zavaromat. Újabb röhögés hallatszik felőle. Baszki, rohadt idegesítő egy pasi. Hogy fogok még kibírni vele 2 és fél órát?

Próbálom elterelni a figyelmemet a kint elsuhanó sötét táj láttán, és nem a mellettem ülő egyén viselkedésén kattogni, vagy épp Liam titkain. Mégis mibe keverhette magát? Ha pár centivel arrébb megy a golyó, meghalhatott volna. Kiráz a hideg a gondolatra, azonnal elhessegetem a feltevésemet. De teljesen nem sikerül lezárni az efféle teóriáimat, még úgysem hogy az összemosódott fákat nézem. Paranoiám miatt sötét alakok rajzolódnak ki a törzsek között, a megfelelő alkalomra várva hogy ránk rontsanak és megöljenek. Megborzongva fordulok inkább előre, és benyomom a rádiót. Hangos sistergés üti meg a fülemet amitől megugrok ültömben, remegő kezekkel igyekszem eltekerni a csatornát, de csak azt érem el vele hogy felhangosítom.

A szőke fiú ezúttal ajkába harap hogy elfojtsa a röhögését, bár vállait látom rázkódni. Erősebben szorítja meg a kormányt. Megforgatom a szemeimet.

- Ne segítsek? - kérdezi végül.

- Nem kell. - megmakacsolom magam, újra megpróbálkozok a csatornaváltással.

Így 2. próbálkozásra sikerül találnom valami elviselhető zenét, s mikor ez megtörténik felhangosítom annyira, hogy még a légzését se halljam a másik félnek, nemhogy a röhögését. Láthatóan nem igazán hatja meg, ugyanis  visszatartott vigyora még mindig egy kiegészítője az arcának.

- Te mindig ilyen hisztis vagy? - francba, lehalkította a zenét.

Már nyúlnék vissza a rádióhoz hogy megint adjak rá hangot és ne kelljen válaszolnom, de megelőz: nekiütközik a kezem az övének, így esélyem sincs a gombok közelébe férkőznöm. Keresztbe fonom a karjaimat.

- Nos?

- Nem, képzeld nem vagyok mindig hisztis, de Liamet rohadtul meglőtték, én meg rohadtul nem tudom miért! Ráadásul még haza is fuvaroztat valami jött-menttel és véletlen sem hagyja hogy ott maradjak vele! - fújtatom.

Eltűnik a mosoly az arcáról, kínos köhögés hagyja el a száját.

- Szóval jött-ment.

Egész utunk alatt most szólal meg először úgy, hogy szarul érzem magam miatta. Összeszorítom a számat, a lehető legjobban belepréselődök az ülésbe. Ezt tényleg nem kellett volna. Valamiféle bocsánatkérésen töröm a fejem egészen addig, ameddig az út mellett fények nem tűnnek fel, és a fiú le nem fordul az ottani benzinkúthoz.

- Nem gondoltam volna, hogy megállunk.

- Ilyen jött-menteknek tankolni is kell. - vonja meg a vállait, majd miután leparkol, kipattan a kocsiból.

Magamban sikoltozok, sőt még a hajamat is tépem. Ezt aztán jól elcsesztem.

Kicsatolom a biztonsági övemet, s én is kiszállok a járműből. A töltőpisztoly már a tanksapkánál van, míg ő lazán a kocsinak támaszkodva néz maga elé. Úgy döntök felhagyok végre ezzel az egész konok viselkedéssel, bármennyire nincs kedvem jópofizni. Utálom ha megsértek valakit.

Mellé sétálok, és mielőtt megszólalnék, ugyanúgy nekitámaszkodok az autónak ahogyan ő. Szemei sarkából rám néz, zsebre dugja a kezeit.

- Ne haragudj. - bököm ki. - Nem úgy gondoltam.

- Ja, senki nem úgy gondolja.

Alsó ajkamba harapok. Fogalmam sincs mi mást mondhatnék. Mardosni kezd a bűntudat.

- Én tényleg...

- Sajnálod, felfogtam. - vág bele a mondatomba, miközben ellöki magát a járműtől, és a helyére teszi a töltőpisztolyt.

Fizetni indul, utána megyek. Nem hagyom annyiban. 

Alig bírom tartani vele a lépést, hiszen még egyszer akkora lábai vannak mint nekem, neki meg eszébe sem jutna lelassítani. Miért is jutna? Valaki nagyon megsérthette a múltban ha így a lelkébe gázoltam.

A következő pillanatban elé ugrok, hogy ne tudjon tovább menni, s azt sem hagyom hogy kikerüljön. Kék szemeivel dühösen rámmered.

- Csak nagyon dühös vagyok, megbántott, zaklatott, szomorú és fáradt. - sóhajtom, tartva a szemkontaktust. - Ha eszemnél vagyok sosem mondok rád ilyet. Nem is ismerlek. Sajnálom, ö... -  arra várok hogy mondja el a nevét. Reménykedve nézek rá.

- Niall. - mély levegőt vesz, tekintete megenyhül.

Nagy kő esik le a szívemről.

- Sajnálom, Niall.

Ugyan nem mondja hogy megbocsájtott volna, de nekem az már bőven elég hogy nem néz rám úgy mintha tök undorító lennék. Elállok az útjából, s bemegyünk a boltba.

Ameddig ő kifizeti a benzin árát addig én az újságokat veszem szemügyre, amik között megpillantok egyet, aminek a címlapján az Arctic Monkeys szerepel, azzal a címszöveggel hogy "Nemsokára megyünk, Woodstock!"

Összefacsarodik a szívem. Ha nincs ez az egész botrány, akkor szombaton Liammel lehettem volna azon a koncerten. Ráadásul a backstage-ben. Furcsa, szorító érzés keletkezik a gyomromban, a gondolataim teljesen elkalandoznak. Csak bámulom azt a nyavalyás címlapot, ketyegőm pedig egyre jobban zsugorodik, míg végül úgy érzem teljesen eltűnik.

- Mehetünk? - érinti meg a vállam Niall.

Kell még pár másodperc hogy elszakítsam a tekintetemet az újságról, aztán bólintok - s újra nekiindulunk az utunknak Clevelandbe.

*

- Hol tegyelek ki? - kérdi Niall, rögtön miután elhagyjuk a Cleveland táblát.
Idegesen az ajkaim belső felét kezdem harapdálni. Egészen eddig nem is gondoltam arra, mit fogok mondani anyáéknak. Bárhogy is van, tuti hogy lefogják szedni a fejemet - ha más miatt nem is, a pénz meg a telefon miatt tuti.
A szőke punk várakozóan pillant rám a szeme sarkából, ezzel sürgetve engem. Gyorsabban kezdek el kattogni azon hogy mi legyen, míg végül a világ legőrültebb ötlete jut eszembe.
- Én...öhm. Nem mehetnék el...öh...vasárnapig hozzád? - rá sem merek nézni.
Vérvörös színre válthat az arcom, ezért is gyorsan az ablak felé fordulok, és úgy fixírozom a nagy épületeket mintha egy teljesen átlagos dolgot kérdeztem volna.
Mintha a kocsi egy nagyobbat zökkenne az elkövetkező pillanatban. Erősebben figyelem a sötétbe borult város zegzugait. Eszem ágában sincs ránézni, holott ő majdnem kiégeti a koponyám.
Természetesen ha a 3 órás út alatt egy szót sem szóltunk volna egymáshoz ezt sosem kérdezem meg, de a benzinkutas eset után szinte végigbeszélgettük az utat. Bár apró, jelentéktelen dolgokról volt szó,  attól még szimpatikusnak nyilvánítottam.
Szavait megelőzi zavart köhintése.
- Miért?
Már vártam ezt a kérdést.
Röviden összefoglalom neki hogy mi is a helyzet, mire a zavarodottsága elpárolog - helyette röhögni kezd.
- Komolyan a szüleidtől fosol? - pont a piros lámpánál állunk, így nyugodtan rátud görnyedni a kormányra.
Egész teste reszket a nevetéstől, amit még 10 km-ről is meghallanék. Szégyenlős mosoly kúszik az arcomra, akárcsak egy 5 évesnek. Bólintok.
A fiú nagy nehezen lenyugtatja magát, majd gázt ad, s elfordul a lámpától jobbra. Meglepődök, ugyanis ebben az irányban még sosem jártam - nem véletlenül. Ha mindennap 24 órán keresztül folyamatosan dolgoznék akkor sem lenne annyi pénzem hogy erre a környékre költözhessek.
Képtelen vagyok megfékezni a kérdésemet.
- Liamék is erre laknak?
Rámsandít, s nemlegesen megrázza a fejét.
- Nem véletlenül küldtek engem érted. - sóhajt, pár másodpercet visszakozik. - Bízhatok benned, Sierra? Ha Liam megtudja hogy ezt elmondtam neked akkor engem kinyír,
Torkomban dobogó szívvel kinyögök egy halk "igen"-t, miközben egész testemmel felé fordulok. Visszafojtott lélegzettel várom a folytatást.
- Liam és Louis Cleveland mellett laknak nem túl jó körülmények között együtt egy albérletben. Túl sok rosszba keveredtek már a nevelőintézetben is, hát akkor képzeld el őket most milyenek hogy nem köti őket semmilyen szabály. Rajtuk kívül van még Harry és Zayn. Harry a belvárosban lakik az apjával aki le sem szarja a fiát. A srác az egyik buliban csapódott Liamhez meg Louis-hoz, azóta pedig sodorja őt az ár, annyi a különbség hogy neki van esze és nem csinál akkora baromságokat mint az a kettő. - itt abbahagyja, de csak annyi időre hogy beálljon a felnyitott garázsba. Leállítja a motort, végre a szemeimbe nézve tudja folytatni. - Zayn csakúgy mint én, elég gazdag családból való, viszont amilyen gazdag, olyan romlott is. Elsősorban ő az oka annak hogy Liaméket üldözőbe vették.  Ő nem képviseli azt a stílust amit mi, egyszerűen csak egy rosszfiú akit eltart anyuci meg apuci. Álszent barom, az orránál fogva rángatja azt a két szerencsétlent mert tudja hogy alig van pénzük. - kezei ökölbe szorulnak, nagy erőfeszítés kell neki ahhoz hogy ne üssön bele valamibe. - Róluk kell tudnod, ha továbbra is olyan hülye vagy hogy benne akarsz maradni Liam életében.
Figyelmen kívül hagyom utóbbi kijelentését.
- Neked fontosak ők? Mármint Liam és Louis? Hogy ismerted meg őket? - annyi kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy a fáradtság minden jele elillan.
- Ha nem lennének azok akkor nem fizettem volna be őket arra a fesztiválra. Bajban voltak, az a fesztivál meg pont ott volt rohadt jó biztonsági rendszerrel. Csakhogy megtalálták őket. - megkérdezném azt is hogy kicsodák, és mi történt, de azt egyenlőre még nem merem. Szóval tovább figyelek. - Pár éve egy buliban úgy megvertek, hogyha ők nem avatkoznak közbe meghalok.
Az összes vér kifut az arcomból. Elsápadva keresem az érzelmeket Niall arcán, de semmit sem mutat ki.
- Azután minden időmet velük töltöttem, bármennyire is megrémisztettek azok a dolgok amiket műveltek. Én nem keveredtem bele, a punk világ viszont teljesen bekebelezett. A zene, az életfelfogás, az a rengeteg tetoválás... - ekkor lenéz a karjaira, kicsit elkalandoznak a gondolatai. - ...amiknek mind van jelentése. Tudod azt mondják hogy csak az tesz magára jeleket aki nem tudja hogy kicsoda. Ez tökéletesen így van.
Egészen addig fel sem tűnik hogy könnyezni kezdtem, ameddig Niall kék szemei meg nem villannak meglepetten a fejünk felett égő kis lámpa fényében. Gyorsan kidörzsölöm látószervemből a sós könnyeket, bár már úgyis késő elrejteni hogy elérzékenyültem. Ki hitte volna hogy Nialltől ennyi mindent megtudok pár óra alatt, Liamtől meg szart se tudtam meg több nap alatt.
- Menjünk be. - mondja végül, s rögtön kiszáll a kocsiból.
Mialatt a srác kizárja a garázsból a lakásba vezető ajtót, én kiszedem a fehér range rover csomagtartójából a cuccaimat. Na igen, mondjuk már a kocsiból is gondolhattam volna hogy van pénze, de nem adtam ennek nagy jelentőséget.
A küszöb előtt megtorpanok - ez csak akkor tűnik fel a punknak, amikor már beért, és felkapcsolta a villanyt a házban.
- Nem jössz? - néz hátra felhúzott szemöldökkel.
- Mi van a szüleiddel? - egyik lábamról a másikra állok nyugtalanságomban.
- Meghaltak. 
Tekintete elsötétül egy pillanatra, én pedig megintcsak elbújnék szégyenemben. Jobb lenne ha mára már befognád, Sierra.
- Sajnálom. - bököm ki együttérzően.
Mindössze egy vállrántás a válasza. A következő kérdés már ott van a nyelvem hegyén, úgy kell ráharapnom hogy visszatartsam. Ennyi információ épp elég egy napra hogy megemésszem.